Hírek Térség

81 millióból korszerűsít Csanádalberti

Több nyertes pályázattal büszkélkedhet a település, megújul az idősek otthona, az orvosi rendelő és a községháza is. Még ebben az évben neki is látnának a munkálatoknak, hogy legkésőbb 2018 közepére elkészüljenek a beruházások.

Nagy Szabolcs – Csanádalberti

– Sokat járunk be beszélgetni, tévét nézni, vagy akár kötni is. A téli időszakban általában többen vagyunk, de ilyenkor sok a tennivaló a ház körül – mondja Zsoldi Györgyné a csanádalberti idősek otthonában.

A falu közepén lévő intézmény jövet-menet útba esik, ha piacra utaznak vagy boltba mennek az idősek, általában betérnek ide is. Harminc főre tervezték, nappali ellátással, egyszerre általában 10-15en térnek be napközben. Nemcsak beszélgetni, sokszor a hivatalos ügyekhez is itt kérnek segítséget.

– A gyógyszerek kiváltásában és hivatalos ügyek intézésében is sokat segítenek az itt dolgozók, ami megkönnyíti a dolgunkat – mondja Nagy Jánosné.

Ezt az intézményt is hamarosan felújítják a településen, lesz fűtéskorszerűsítés, szigetelik a homlokzatot, és egy melegítő konyhát is kialakítanak. A költségcsökkentő és állagmegóvó javítások mellett az akadálymentesítést is megoldják, Vidékfejlesztési pályázaton mintegy 27 millió forintot nyert erre az önkormányzat, amihez a település 4 millió forint önerőt tesz hozzá.

– Több épületünk is nagyon rossz állapotban van még, ezeket most rendbe tudjuk hozni. Ha egy önkormányzatnak lehetősége nyílik egy közösségi épületet felújítani, akkor ma már kötelesség azt akadálymentessé is tenni, ez alapvető elvárás. Főleg olyan intézménynél, ahová idősek, mozgásukban korlátozottak járnak – mondta el portálunknak Csjernyik Zoltán.

A polgármesterrel elmentünk az orvosi rendelőbe is, ami szintén igen rossz állapotban van. Itt is korszerűsítik a fűtést hamarosan, de a nyílászárók cseréjére és homlokzatszigetelésre is szükség van. Erre a célra szintén pályázaton nyert támogatást a falu, amibe a polgármesteri hivatal is beletartozik, a két intézmény összesen 54 millió forintból újul meg.

Csjernyik Zoltán szerint ha minden jól megy, a munkálatokhoz még ebben az évben hozzá tudnak kezdeni, és legkésőbb 2018 közepére be is szeretnének fejezni mindent.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.