A vállalkozók a nagyobb fürdőfejlesztést támogatják
A turizmusban érintett vállalkozásokat tájékoztatta a Makó polgármestere a Hagymatikum fejlesztésének lehetséges irányairól. A hozzászólók inkább a 8,6 milliárdos beruházás felé hajlanak. Nagy Szabolcs – Makó Komoly dilemma előtt áll a városvezetés a fürdő fejlesztésének kapcsán, a kisebb 3,5 milliárdos és a nagyobb 8,6 milliárdos beruházás mellett is vannak érvek és ellenérvek bőven. A végleges döntés évtizedekre befolyásolja a város jövőjét, ezért minél több érintettel egyeztetve kell azt meghozni, fejtette…
Návay emlékünnep Makón
Návay emlékünnepet rendeznek pénteken Makón. Az emlékkönyvet is bemutatják. MH-Makó A résztvevők délelőtt fél 11-kor megkoszorúzzák a Návay szobrot, közreműködnek a Návay iskola diákjai. 11 órakor mutatják be a Korona földszinti termében. Köszöntőt mond: Farkas Éva Erzsébet polgármester. Az emlékkönyvet Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató mutatja be. Közreműködnek a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai. Az ünnepség végén adják át a Návay Lajos Emlékezete című könyveket és emlékplaketteket
Megnyílt az apátfalvi tanoda
Ma délután nyílt meg ünnepélyes keretek között az Együttélés Cigány Érdekvédelmi Szervezet tanodája, az apátfalvi Szigetházban. 2 évig tart a felzárkóztató program, 26,8 millió forintból. Korom András – Makó Egyelőre 26 diákkal, de hamarosan 30-an lesznek az apátfalvi tanodába, melyet ma nyitottak meg. Mint Károlyi Sándortól, az Együttélés Cigány Érdekvédelmi Szervezet vezetője elmondta,  ettől a hétfőtől csütörtökig működő délután tanodától is azt várják, hogy segítse az itt az iskolai eredményekben…
21,5 milliárdra pályázott a város
Konténerben rendelnek majd a Kálvin orvosai, a Kálvin utcai rendelő bontása és az új építése idején. Ezt Farkas Éva Erzsébet polgármester jelentette be ma azon a sajtótájékoztatón, melyen részletesen ismertette, hogy az elmúlt három évben 116 összesen 21,5 milliárd forint értékű pályázatot adott be a város. S melyen ismertette a város 275 milliós a helyieket érintő támogatási rendszerét is. Elmondta, ha a kormány nem vállalja át Makó korábbi 5 milliárdos…
Nem kispályázott: 63 kiló vízipipa dohánnyal próbálkozott
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 63 kilogramm vízipipadohányt találtak egy személyautóban, Röszkén. A dohányt lefoglalták, a sofőr ellen feljelentést tettek. MH-kék hírek A NAV munkatársai egy finn rendszámú autót ellenőriztek Röszkén. A járművet vezető finn férfi úgy nyilatkozott, hogy bejelenteni való árut nem visz magával.   A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban felkeltette gyanújukat a kocsiból áradó erős dohányszag, ezért a jármű tüzetes átvizsgálása mellett döntöttek. A szigorított ellenőrzésen…