A Galamb kollégiumból és a rendőrpalotából is szálloda lenne
Rendkívüli ülést tart pénteken reggel 8 órától a Koronában a makói képviselő-testület. Napirenden a fürdőfejlesztés tervezéséről szóló tájékoztatóval. MH-Makó A testület tájékoztatás hallgat meg a a fürdőfejlesztés tervéról, melyben többek közt az is olvasható, hogy a Galamb volt kollégiumából 1,8 milliárdból 130 szobás háromcsillagos., míg a volt rendőrségi épületből 1,2 milliárdból 60 szobás négycsillagos szállodát építenének. A fedett uszoda nélküli fürdőfejlesztés pedig 3,5 milliárdba kerül. A fejlesztéseknek köszönhetően a tervezők…
Kiderült, miért nem mehetnek be a buszok a kendergyár területére
Ahogy korábban írtunk, az egyik helyközi busz nem megy be a nagylaki Gyártelep területére , helyette a 4431-es számú főút mellett lévő buszmegállónál várja az utasokat. A közlekedési társaság most válaszolt kérdéseinkre, s megerősítette, hogy nyitott a háromoldalú egyeztetésre. Gajáta Fanni – Nagylak/Makó A HungaroHemp Zrt. 2017. július 18-án éjfélig biztosította a Dakk Zrt. buszainak részére azt a magánterületet, ahol a járművek meg tudtak fordulni – tudtuk meg Mészáros Sándortól,…
Brüsszelből jött a diktátum
Lázár János szerint a kvótaperben hozott bírósági döntés egy Brüsszelből jött diktátum, s Magyarország a végsőkig fog dolgozni azon, hogy maga dönthesse el, kik éljenek az országban – hangzott el a mai kormányinfón. MTI fotó: Illyés Tibor MH-összeállítás A kvótaperben hozott döntés során nem konkrét jogi ügyről van szó, hanem az az érdekes, hogy mit üzen az ítélet. Lázár János szerint azt, hogy Brüsszel eldöntheti azt, hogy ki éljen Magyarországon.…
BMW és Mercedes ütközött Makón
Nem sokkal délután egy óra körül ütközött össze egy román rendszámú kisteherautó és egy magyar BMW a makói Lonovics sugárút és Szegedi utcák kereszteződésében. Teljes a közlekedési káosz. Korom András – Makó Az elsődleges információk szerint a Maros megyei rendszámú kisteherautó a Lonovics utca felől érkezett, s nem adta meg az elsőbbséget a Szegedi utcán a Maros híd felől érkezett magyar rendszámú BMW-nek. – Hatalmas csattanást hallottam, s azt hittem,…
Már nem csak a fürdővendégeket várja a megújult Nyugi bár
Augusztus eleje óta Ferenczi Mónika üzemelteti a Hagymatikum Nyugi bárját, mely nem csak új környezetet és kínálatot, de új programokat is jelent. És már fürdőjegyet sem kell venni, a belépéshez. Korom András – Makó Immár nyitva a Makovecz tér felől is a Hagymatikum Nyugi bárja, melyet augusztus eleje óta új üzemeltető visz. Ferenczi Mónika azt ígéri, hogy nem csak a bútorokat cseréli ki. De a korábbitól eltérő kínálattal és programokkal…
Hat kiló marihuánával érkezett
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a macedón állampolgárságú férfival szemben, aki 2017. januárjában nagy mennyiségű marihuánát hozott be az ország területére. MH-kék hírek A vádirat szerint az elkövető idén január 8-án, a délelőtti órákban, gépjárműjével a Szerb Köztársaság felől lépett be Magyarország területére a röszkei határátkelőnél. A vámvizsgálat során az eljáró pénzügyőr tizenhét csomag, összesen mintegy hat kilogramm kannabiszt talált a gépjárműben elhelyezett zárt szekrényben. A…
Kurucz István és Sánta Józsefné nyerte a bűnmegelőzési kvíz kerékpárjait
Kurucz István és Sánta Józsefné azok a szerencsések, akik „A te értéked, a te érdeked” online bűnmegelőzési kvíz főnyereményeit, egy-egy kerékpárt nyerték. A képen a bicajon Sánta Józsefné Zsuzsa. Korom András – Makó 448-an töltötték ki, s 190-en helyesen a makói önkormányzat és a rendőrség közös bűnmegelőzési kvízjátékát. Közülük sorsolták ki a szerencsés nyerteseket – hangzott el Toldi János képviselő és Palicz András városi rendőrkapitány ma délelőtti közös sajtótájékoztatóján. Hallgassa…
Ittas vezetésen kapták az egyik Mirigyet
Elvették a jogosítványát és ittas vezetés miatt javasoltak vádemelést az Kabai László, az Irigy Hónaljmirigy egyik tagja ellen. Kabai László még augusztusban ült ittasan a volán mögé.A  jogosítványát már akkor elvették, amikor augusztus 6-én félre állították a rendőrök a Margit hídon. A zenész  egy koncert után tartott hazafelé, de az igazoltatás után  gyalog mehetett tovább. Ügyében 30 napon belül hoznak döntést. Kabai azt mondta, hogy a tikkasztó forróságban két korsó…
Éjjel elfogták, este átadták a románoknak a Kövegynél elfogott migránsokat
A magyar rendőrök átadták a román hatóságoknak a tegnap Kövegynél elfogott 28 illegális migránst. A Nagylak Határrendészeti Kirendeltség járőrei tegnap hajnali 1 órakor fogták el a határsértőket Kövegy külterületén. A csoport tagjai magukat iraki állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A rendőrök a migránsokat a kirendeltségre előállították, majd meghallgatásukat követően, szeptember 6-án 21 órakor átadták őket a román hatóságoknak.