Hírek Makó

Egyedülálló nyelvvizsga sikerek a SZIGNUM-ban

Kilenc általános iskolás tett le középfokú angol nyelvvizsgát még a tanév végén a SZIGNUM-ban. A képen Csapóné Mátó Mónika.

Szabó Anita – Makó
A Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium tíz éve kötelezte el magát az idegen nyelvek magas szintű oktatása mellett. Speciális tantervű, két tannyelvű és emelt óraszámú osztályokban ismerkedhetnek a diákok az angol nyelvvel.

Már tavaly is nyolc, végzős általános iskolás diák tett sikeres alapszintű nyelvvizsgát, de az idén a cél ezúttal a középfok megszerzése volt. – Szeptembertől június elejéig megfeszített munkával készültek a diákok a nagy megmérettetésre. Elhivatottságukat jól jelzi, hogy a nyelvvizsgára történő készülés mellett a központi kompetenciamérésekre is tanultak, és valamennyi diák az első helyen megjelölt középfokú intézménybe is felvételt nyert. Végül kilencen döntöttek úgy, hogy kipróbálják magukat. Az eredmények pedig minden várakozáson felüliek lettek: heten „C” típusú, komplex, ketten pedig „A” típusú, szóbeli középfokú nyelvvizsgát szerzett – tájékoztatott Csapóné Mátó Mónika, a SZIGNUM idegen nyelvi munkaközösségének vezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy a sikeres nyelvvizsgákat az iskola alapítványa a nyelvvizsga díj felének kifizetésével támogatta.

– Nagyon büszkék vagyunk az elért eredményekre. Ezek nagyon pozitív visszajelzései annak a magas színvonalú munkának, amit itt a SZIGNUM-ban folytatunk. Mutatja a kollégáink felkészültségét, valamint a tanulóink és a családjaikkal való együttműködés hatékonyságát. Arra törekszünk, hogy a jövőben is erősítsük a megkezdett folyamatokat – összegezett Horváth János intézményvezető, majd hozzátette, hogy az idén is két első osztályt indítanak, ami bizonyítéka annak, hogy van igény arra a nevelésre és nyelvoktató munkára, amit iskola képvisel.

A mostani sikerrel egyedülálló lehetőség nyílt a diákok előtt angol ismereteik további bővítésére, illetve a középiskolában egy újabb nyelv magas szintű elsajátítására.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.