Galéria Hírek Makó Sport

Patadobogás verte fel a makói lovas pályát

Fogathajtó versenynek adott otthont a makói lovas pálya vasárnap. Mintegy 77 versenyző érkezett a Maros-menti város pályájára. Csongrád megyén kívül Bács-Kiskun, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből is érkeztek lovasok.

Gajáta Fanni – Makó

Makón már hagyománynak számít, hogy minden évben megrendezik a régiós fogathajtó versenyt. Ahogy már megszokhatták a versenyzők, több kategóriában indulhattak: délelőtt a póni fogatok számára díjhajtás és akadályhajtás volt, a nagy kettes fogatok versenyzői díjhajtásban indulhattak, míg C és D kategóriában akadályhajtásban versenyezhettek. A délután folyamán a négyes fogatok indulói léptek a pályára.

Görbe Sámuel, a Makói Lovas Egyesület alelnöke és a vasárnapi verseny főszervezője, illetve versenyigazgatója elmondta, a megyei verseny már kinőtte magát, így a szomszédos megyékből is érkeznek versenyzők.

– A helyiek mellett Csongrád megyéből, Békés megyéből, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből is jöttek. Hála, már annyira kinőttük magunkat, hogy még Szolnokról és Tiszakécskéről is érkeznek hozzánk. A visszajelzések szerint jól érzik magukat a versenyzők, szeretnek itt versenyezni – mondta a főszervező. Hozzátette, délelőtt 35, délután pedig 42 induló mutatta meg magát.

Tóth Ferenc, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakág vezetője Tiszaföldvárról érkezett a versenyre, azonban idén nem indulóként, hanem lányával együtt pályaszolgálati feladatokat láttak el. A lovak iránti szeretet az apai nagyapjától kapta, s ezt lányai is továbbvitték.

– Otthon 11 ló ropogtatja a zabot. Többek között három welsh pónink van, amellyel a lányaim versenyeztek, egy öreg sodrott kancám van, ami egy amolyan munkaló. A mai napig otthon lóval dolgozom. Nem egy előnyös történet, mivel géppel olcsóbb és hamarabb is megvan, de mi már csak ilyenek vagyunk. Teljesen másképp éljük meg, sokszor fáradtak vagyunk, de nekünk kelni kell és gondozni a lovakat – magyarázta Ferenc.

Galéria:

navigate_before
navigate_next

Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntette a délután versenyzőket. A város első embere beszédében elmondta, a lovak mindig hű társaik voltak a magyaroknak, lehetett az munka vagy éppen csata. Reméli, hogy – mint a régi szép időkben – visszatér a lótartás a makói háztartásokban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.