Kétszázan a csókási találkozón

Egy évtizedes történetét ünnepelte augusztus utolsó hétvégéjén a Csókásiak Találkozója. A jubileumi alkalomra emléklap és fényképfüzet készült. Szabó Anita – Makó-Csókás Csókás sokak számára mára ismeretlen hely, pedig a téeszesítés előtt virágzó tanyaközpont volt, Csongrád és Békés megye határán, az igási úton haladva. Mára teljesen elnéptelenedett és jelenleg egyetlen lakosa sincs. Az egykori lakóhelyek elpusztultak […]

Patadobogás verte fel a makói lovas pályát

Fogathajtó versenynek adott otthont a makói lovas pálya vasárnap. Mintegy 77 versenyző érkezett a Maros-menti város pályájára. Csongrád megyén kívül Bács-Kiskun, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből is érkeztek lovasok. Gajáta Fanni – Makó Makón már hagyománynak számít, hogy minden évben megrendezik a régiós fogathajtó versenyt. Ahogy már megszokhatták a versenyzők, több kategóriában indulhattak: délelőtt a póni fogatok […]

A Wellhelloval, a Punnany Massiffal és Péterfy Borival búcsúzott a SZIN

Négy nap után véget ért a nyár utolsó nagy fesztiválja. Idén is több tízezren érkeztek Szegedre, az előzetes várakozásokkal szemben jól vizsgázott az új beléptető rendszer, de a rendőröknek is akadt dolguk a fesztiválon. Nagy Szabolcs – Szeged A Szegedi Ifjúsági Napok hat színpadán idén is számtalan zenei stílus előadói szórakoztatták a fiatalokat, a magyar […]

13 illegális migráns Nagylaknál, 9 Kiszombornál

A rendőrök szombaton 13 illegális migránst fogtak el Nagylak közelében 9-et Kiszombor közelében. A csoportok tagjait előállították. A kép illusztráció. Fotó: police.hu A Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség járőrei tegnap 22 órakor 13 határsértőt fogtak el a település közelében. A csoport tagjai magukat iraki és szír állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően igazolni nem tudták. A Kiszombori […]

Nem adhat autogramot Katalin hercegné

Vilmos herceg, Katalin hercegné és az angol királyi család tagjai sehol sem írhatják alá teljes nevüket. Okkal. Fotó: femcafé MH-Bulvár A hercegné és a királyi család többi tagja nem írhatja alá a teljes nevét sehol, semmilyen formában, legfeljebb a vendégkönyvekben. Az ok prózai, ugyanis így előzik meg hogy valaki valamilyen hivatalosnak látszó okiratra hamisítsa a […]

Kutya jó helyzetben

Pihenés a tengerparton, körutazás gépkocsival, kerékpártúra barátokkal, sátras fesztiválozás – és az ebgondolat: mi a helyzet, ha mindezt a kedvenc háziállatunkkal tesszük? Buli éjszakába nyúló koncerttel, zajjal, emelkedett hangulatú gazdival, aki épp az emeleti szállásra igyekszik a sötétben a kutyájával. Az eb viszont láthatóan szívesebben töltené az időt a földön, mint a faházban. Tehát ugatás […]

Reggel 6 óta működik a traffipax Makó térségében

Hiába a vasárnap, a gyorshajtók ma is számíthatnak arra, hogy remek, de drága képek készülnek róluk Makón, Apátfalván valamint Kiszombor és a határ között. 06:00-08:00 óra között: M5 autópálya, Csengelei felüljáró-Országhatár között M43 autópálya, Szeged-Északi lehajtó-Országhatár között Szeged, Bertalan-híd 451-es főút, Csongrád-Szentes között 45-ös főút, Hódmezővásárhely-Szentes között 431-es főút, Kiszombor-országhatár között 45-ös főút, Szentes-Hódmezővásárhely között […]