Hírek Térség

Példamutató közösség vált Apátfalvából

Semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. Szent István intelmeivel emlékeztek meg az államalapításról Apátfalván.

Nagy Szabolcs – Apátfalva

– István király tetteinek ereje éppen abban rejlett, hogy nélkülözött mindenfajta öncélúságot, sőt ellenkezőleg, biztonságot, hitet, jövőképet adott az országnak – emlékeztetett Kiszely Jánosné az apátfalvi római katolikus templomban.

A település képviselője szerint az követi ma intelmeit, aki öncélúság nélkül, elszántsággal, és alázattal szolgálja nemzetét, ahogyan államalapítónk is tette.  Az apátfalviak büszkék lehetnek a településre, mert az elvégzett munka meghozta a gyümölcsét, példamutató közösséget hozva létre.

– Nem kell hozzá nagy élettapasztalat, hogy belássuk, minden cselekedetünkkel vagy építjük, vagy bontjuk annak a közösségnek a házát, amelyben lakunk. Végignézve a településen, büszkén állhat meg az új kenyér mellett minden apátfalvi, a község már bizonyított. Példát adott környezetének felelősségvállalásról, a közös ügyeket előre mozdító munkából. A kicsinyes politikai taktikák, furkálódások ideje lejárt, a ma Magyarországában csak azok maradhatnak talpon, akik egy emberként képesek küzdeni egy településért, egy célért – mondta el Kiszely Jánosné.

Az ünnepség végén Jánosi Szabolcs plébános szentelte meg az új kenyeret, majd az emlékezők elhelyezték koszorúikat Szent István szobránál.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.