Blog Szekeres Anna

Néven nevező

A sorsunk a nevünkben van – tartják, de hogy az mi lesz, a szüleinkében. Hagyomány, divat vagy épp az aktuális sorozatok befolyásolják, hogyan is hívnak bennünket?

Azon szerencsések közé tartozom, akiknek soha semmi bajuk nem volt a nevükkel. A családin felesleges lamentálni, vagyok már olyan idős, hogy az apain kívül más szóba se jöhetett, tehát semmi kötőjeles, anyai, felvett vagy egyéb. De külön örülök, hogy így egyszerűen végig lehet vezetni a családfámat és ezen a nyomvonalon gyorsan és egyértelműen kiderül, kik voltak a felmenőim. Az már külön szerencse, hogy még a keresztnevem is tetszik, sőt annak a becézett formái is. Különösen azért, mert anyukám már kisgyerekként elhatározta, hogy ha egyszer lánya lesz, ezt a nevet adja majd neki. Hálás vagyok érte, hogy nem ült fel valami divathullámnak és nem tett ki a legjobb szándék mellett sem gúnyolódásnak vagy értetlenségnek.

Ahogyan olvasgatom viszont az újság anyakönyvi híreit, nem mindenki tartja ezt fontos szempontnak. Persze, lehet mondani, ez magánügy (így is van, meg az MTA-é), de ha elfogadjuk azokat az általános bölcsességeket, miszerint egy jó név a második legjobb örökség, amit kaphatunk a szüleinktől és nem beszélve arról, hogy örök, akkor érthetetlen, hogy sokan ezt miért nem tartják fontosnak. Kíváncsi vagyok, mennyire gondolják végig a különleges nevű csemete (szándékosan nem írok le egyet sem, mert nem akarok senkit megbántani) pályafutását a közösségekben, baráti körben, ügyintézéskor és úgy általában. Felmerül, hogy mennyire volt szempont, hogy a kicsiből majdan felnőtt mennyire fogja szeretni, szívesen viselni majd ezt az emberöltőnyi útravalót. Egyáltalán, fogja-e érteni és lesz-e jelentése annak a tárgynak, egy szappanopera főhősnek, autómárkának vagy egy illatnak stb., amely megihlette a szülőt? Büszke lesz-e rá, hogy ezt a nevet adták neki és majd ő is továbbörökíti, mint hagyományt? Egy fiatal lány egyszer azt mondta, hogy azért tudta elfogadni a régies és szerinte egyáltalán nem a személyiségéhez illő keresztnevét, mert a szülei őt nagyon szeretik és biztos abban, hogy a legjobbat akarták neki.

Fiatalkori barátnőmnek a családja tudatosan választotta a „boldog” jelentésű nevet, ennek ellenére nem teljesen ennek megfelelően alakult az élete. Tehát a név önmagában nem elég, – ez jó hír annak, aki elégedetlen vele -, a lényeg bennünk van és abban, hogy mit hozunk ki magunkból.  Sok famíliában két-három keresztnév forog és (nem hivatalosan) számozással is jelölik, ők már hányadikok a sorban. Ugyanígy többeknél hagyomány, hogy a fiú az apa, a lány az anya keresztnevét viseli. (Ifjabb-idősebb problematikája pl. levelekben, ügyintézésben stb.) Van, aki elhatározza, hogy a saját nevét semmiképpen nem adja, akad, aki előre tudja, és olyan is, aki csak az újszülöttet látva dönt, vagy hirtelen elhatározásból. Előfordul, hogy fontos szempont a magyarság, vagy éppen a nemzetköziség. Lehet, hogy valaki csak egyet kap, de lehet rögtön mindenből kettőt.

Rengeteg a lehetőség, a szabadság nagy. És persze, az egészség a legfontosabb.

Ezt utóbbiban egész biztosan közös nevezőn vagyunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.