Hírek Térség

Az államalapítást és a tűzoltókat ünnepelték Földeákon

A helyi önkéntes tűzoltó egyesület megalapításának 125. évfordulóját is ünnepelték. A megemlékezésen részt vett Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is.

Báthory Anikó – Földeák

Az ünnepi zászlófelvonás után Tóth Imre alpolgármester mondott beszédet, majd Gilicze János nyugalmazott levéltáros emlékezett meg a község és az egyesület múltjáról. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte, mennyire fontos a kisebb közösségekben, hogy a lakosok támogassák, segítség egymást, és ebben kiemelkedő szerepe van az egyesületeknek.

– Magyarország akkor lesz, ha magyar marad. Ez talán leegyszerűsítésnek, evidenciának tűnik, de az elmúlt hónapok, az elmúlt hetek, vagy az elmúlt évszázadok tanulságai alapján az internacionalizmus mindig arra törekedett, hogy megtörje a nemezeteket. Nekünk akkor van jövőnk, ha megtanuljuk az ezeréves múltunkból, hogy Magyarország akkor lesz, ha magyar tud maradni. Erős önálló, szuverén, független stabil ország – fogalmazott Lázár János.

A magyar állam megalapítása mellett az idén 125 éves földeáki önkéntes tűzoltó egyesületről is megemlékeztek Földeákon.

– Az egyesületünk évfordulójára a minisztérium katasztrófavédelmi igazgatóságától csapatzászlót vehettünk át, emellett rendeztünk egy házi tűzoltóversenyt Csongrád megyei csapatoknak. Üllésről, Forráskútról, Szegedről és Balástyáról érkeztek a versenyzők, akik kismotorfecskendő-szerelésben, gépjárműfecskendőről szerelésben, gépjármű ügyességi versenyben, KRESZ vetélkedőben és ügyességi versenyekben kellett összemérniük erejüket. Néhány vajdasági és erdélyi önkéntes tűzoltó is elfogadta meghívásunk a rendezvényre – mondta el Varga Zoltán, az egyesület elnöke.

A rendezvényen emlékérmet vehetett át Dudás Miklós nyugállományi tűzoltó alezredestől, a Csongrád megyei tűzoltó szövetség elnökétől Mészáros Tivadar tízéves, ifjabb Dulin Mihály húszéves, Bödő László szintén húszéves, és Kuklai Attila huszonöt éves egyesületi szolgálatáért. Ezután Balogh Róbert tűzoltó alezredes, Makó város hivatalos tűzoltóságának igazgatója értékelte a versenyt és adta át a díjakat. A csapatzászlót Olasz Attila plébános áldotta meg.

A székelykereszttúri Villám önkéntes tűzoltó egyesület képviseletében Ágoston Dénes is részt vett az ünnepségen.

– Meghívást kaptunk a földeáki tűzoltóktól, amelynek mindenképp szerettünk volna eleget tenni. Három évvel ezelőtt voltunk itt, azóta tartjuk a kapcsolatot a helyiekkel. Jó lett volna, ha többen el tudunk jönni a csapatból, de sajnos erre nem volt lehetőség – mondta az egyesület alelnöke.

Ünnepi szentmisével folytatódott délután a rendezvény, amelyen Olasz Attila plébános megszentelte a felajánlott kenyereket. Prédikációjában az atya arról beszélt, hogy Szent István király példája arra buzdít bennünket, hogy az Istenbe vetett hit példaképei legyünk. A Teremtő igéi tartalmaznak intéseket, amelyek ha néha fárasztanak is bennünket, mégis előre visznek, és a javunkra válnak.

A vendégeket napközben ugrálóvár, csillámtetoválás, arcfestés, ünnepi totó, néptánc, élőzene, babgulyás és különböző szórakoztató programok várták.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.