Szekeres Anna

Mondjunk igent a nemekre!

Apa, anya, gyerek(ek): lány(ok) és/vagy fiú(k) – a klasszikus család. Egyre többen viszont azt gondolják, a boldog jövő érdekében a hagyományos kereteket le kell rombolni és újakat teremteni. És nem kell messzire menni, ezzel a minap szembesültem.

Masnis fürdőnadrágban, vállig érő hajjal lubickolt az általam kislánynak gondolt gyermek hazai strandunk egyikén. Mint az később a névből és a letagadhatatlan fizikai jellemzőkből kiderült, egy fiúról volt szó. Nem kukkoltam, egyszerűen csak a mellettem lévő gyékényen élvezte a család a vízpartot. Rögtön leszögezem: nem arról van szó, hogy miért nem kék volt a gatya, meg miért nem tüsi a frizura. (A fürdőbugyi aztán lekerült, hogy a kicsi felül rózsaszín pólóban alul semmi élvezhesse a játszóteret.)

Nekem a szülők hozzáállásában volt valami végtelenül fura, mondhatnám ijesztő. Olvastam az egyre terjedő felfogásról, miszerint semmilyen nemi sztereotípiát nem szabad a gyerekre erőltetni születése után. Itt nyilván nem azokra gondolok, akik az ultrahangos vizsgálaton nem akarják tudni, meglepi vagy mindegy csak egészséges legyen alapon a jövevény nemét. Sokkal inkább azokra, akik a gender ideológia híveiként vallják, semlegesként születünk, és majd később eldöntjük milyen neműként, milyen kapcsolati formában, hogyan kinézve stb. akarunk élni, a nagy egyenlőség és szabadság jegyében.

Ez már előrevetít egy csomó kérdést a hagyományos keretekkel kapcsolatban is, mint párkapcsolat, házasság, család. Nem beszélve az egyéb közösségeken belüli létről, mint óvoda, iskola, társas környezet. Értem én, hogy a szülő, ha általam nem is felfogható formában, de valamiféle jót akar a gyerekének és hagyná kiteljesedni úgy, hogy nem befolyásolja. De a bibi az, hogy már ő sem semleges, mert hozott egy döntést, képvisel egy álláspontot, amit a csemetére erőltet. Amellett, hogy a szűkebb-tágabb világ sincs felkészülve az ily módon szocializált apróságok fogadására (egyelőre, míg ki nem találják, hogy legyen). Szóval a nemtelenül nevelt gyermek úgy gondolom, legjobb esetben csak értetlenséggel, durvább szituációkban gúnnyal, megszégyenítéssel szembesül előbb-utóbb. És nem a saját hibájából. Elszenvedője lesz mások döntéseinek és azt vélem, ennek beláthatatlanok a következményei.

Természetesen, hiszek a nemek közti hátrányos megkülönböztetés megszüntetésében. Itt munkára, fizetésre, terhekre utalok és nem arra, hogy egy fiú nem játszhat babával, vagy egy lány nem autózhat például. Azt sem gondolom, hogy egy nő nem lehet erős, bátor, védelmező vagy egy férfi gyengéd és gondoskodó. (Bár van macsó ismerősöm, aki nem hisz ebben.) Viszont nekem nagyon fontos a példa, a szilárd értékrend ereje, és hiszek a tekintélyelvű nevelésben is pedagógusként.

Tehát mindabban, ami nem semleges.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.