Galéria színes

Elszabadultak a VW konszern lóerői

Hetedik alakommal szervezték meg a Marosmenti VW Konszern Partit a Maros-parton. A „népautó” mellett Audik, Skodák és Seatok vonultak fel a városban. A Zöldház udvarában egész napos program várja az érdeklődőket és az autósokat.

Gajáta Fanni – Makó

Volt, aki nagy hangerővel, de volt, aki inkább füsttel érkezett a hetedik VW Konszern Partira. Rivalizálás nincs, ugyanis mindenki egy csoporthoz tartozik, azonban eszme- és tapasztalatcsere annál inkább.

A megszokott autók mellett különleges és luxus négykerekűek is érkeztek Makóra. A szegedi Szűcs László egy Skoda 100-zal utazott ide. Már második alkalommal vesz részt a rendezvényen, amely nagyon tetszik neki.

– Azt kell tudni az autóról, hogy öreg és szép. 13 éve került hozzám, de 3 évig parkoló pályán volt, épülgetett, szépülgetett. Az első műszaki vizsgáját 2010 végén kapta meg. Évi 3 ezer kilométert megyek vele találkozókra, rendezvényekre – mesélte a tulajdonos, akinek két Skoda Felicia-ja is van. – Azért a Skoda, mert egyszerű, mint a faék, de imádom őket.

A rendezvény immáron nemzetközivé nőtte ki magát, ugyanis sokan érkeznek a határon túlról is. Az idei találkozóra Szerbiából, Romániából, de még Lengyelországból is jöttek, hogy együtt bulizzanak egy hatalmasat a Maros-parton. Kómár Mátyás, a találkozó egyik szervezőtársa elárulta, főleg a Dél-Alföldről érkeztek még vendégek, de az ország számos részéről jöttek még.

– Én egy Skodát hajtok. Álmaim mindig vannak, de szeretnék egy újabb, erősebb Skodát, esetleg egy Octaviát – tudtuk meg Mátyástól.

Galéria:

navigate_before
navigate_next

A VW Konszern „randevú” egész nap várja az érdeklődőket. Tombola mellett hangerőméréssel, legek választásával, jó sok beszélgetéssel és bulival is készültek a szervezők.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.