Makó színes

80 diák nyaralt a makói pótnagyiknál

Vattacukor partival zárult a makói a pótnagymamák tábora, amely az idén is négy héten át várta a rászoruló gyermekeket, a régi tűzoltószertárban, ahol rengeteg színes programot szerveztek a több mint nyolcvan általános iskolás diák számára.

MH-Makó

A tábor megszervezése három évvel ezelőtt Bakacsi Pálné unokájának ötlete volt. A nagymama megosztotta ezt néhány vállalkozó kedvű barátnőjével, majd nekiálltak támogatókat keresni. Azóta is évről évre egyre többen állnak a kezdeményezés mellé, így a városvezetés mellett élvezhetik számos vállalkozó és magánszemély támogatását. Vannak akik ételt-italt adományoztak számukra, sokan használt ruhákat is hoztak. Az önkormányzat minden évben helyet biztosít a nagymamáknak és „fogadott unokáiknak”. Az idén a régi tűzoltószertárat hozatták rendbe és bocsátották a táborozok rendelkezésére, valamint az önkormányzat fizette a gyerekek számára az ebédet négy héten keresztül.

A nagymamák azokat a rászoruló gyerekeket fogadták, akik szülei nem tudják a táborokat megfizetni, ide az iskoláik ajánlásával lehetett bekerülni.

Pénteken délután zenés mulatsággal egybekötött vattacukor partival ért véget a négy hét, melyen részt vett Farkas Éva Erzsébet is, aki megköszönte a nagymamák önzetlen segítséget, hogy szabadidejüket, erejüket és minden szeretetüket közel egy hónapig megosztják a gyerekekkel. A táborozókat pedig vattacukorral lepte meg a polgármester.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.