Hírek Makó

19 makói diák kap a várostól ösztöndíjat

A Makó Számít Rád program keretében havi 30 ezer forintot kapnak azok a pályázó végzős diákok a várostól, akik hiányszakmákat tanulnak. A támogatási szerződést ma délelőtt 19-en írták alá Farkas Éva Erzsébet polgármester irodájában.

Korom András – Makó

– Nagyon örülünk mindannyian az ösztöndíjnak – árulta el a gyakorló ápolónak tanuló Fodor Bettina. A Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző iskola diákja hozzátette a havi 30 ezer forintos támogatás nagy segítséget jelent, főleg azért mert ha végzett, a szakmájában könnyebben el lehet majd helyezkedni.

Az ösztöndíjra összesen 22-en pályáztak, közülük 19-en nyerték azt el. A támogatási szerződéseket ma délelőtt írták alá Farkas Éva Erzsébet polgármester városházi irodájában.

navigate_before
navigate_next

– Fontos a városvezetésnek, hogy a fiatalok számra is fontos legyen Makó, ezért kezdtünk bele az őket támogató programsorozatba – mondta a polgármester. Hozzátette: a Makó Számít Rád programnak három célkitűzése van: egyrészt, hogy erősítse a városhoz való kötődést, másrészt, hogy megteremtsék a munkavállaló és a munkaadó közt azt a kapcsolatot, mely szükséges az első munkahely megszerzéséhez, illetve anyagi támogatást is biztosít a város a hiányszakmákat tanuló fiataloknak.

A részletekről hallgassa meg a polgármestert:

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.