Makó színes

Lokálpatrióta óvta meg az enyészettől a Korsós lány oroszlánfejes talapzatát

Egy szemfüles makói polgárnak, majd halála után a sógorának köszönhető, hogy a Csanád vezér térről országzászló miatt elköltöztetett Korsós lánynak fennmaradt az eredeti, hatalmas oroszlánfejekkel díszített talpazata, azaz Makó első/második artézi kútja. Története egy Sherlock Holmes regénybe illik. A kút egykori állapotában. Kép: fortepan.hu

Korom András – Makó

Az egykori megyei vízmű egyik munkatársa jóvoltából maradt fenn az egykoron a makói főtéren álló és a Korsós lány szobrával díszített artézi kút teste. Hogy a kút nem vált éppen úgy az enyészetté, mint vált az az 1945-ben a mai városháza elől eltávolított Návay-szobor vagy épp az eredeti országzászló emlékmű az egy jó szemű helyi polgáron múlt.

A makói artézi kutakat azután szerelték le, hogy már nem volt szükség rájuk, vagy addigra kiapadtak. Ez lett a sorsa a a Korona Szálló előtt a mai Hősi emlékmű helyén állt az első 224 m mély artézi kútnak, amelyet 1893-ban Soós Károly hódmezővásárhelyi kútfúró fúrt. A fölötte lévő nyolcszögletű medencét Glück Lajos makói kőfaragó készítette. Felirata: „Készíttette Makó város közönsége az 1893-ik évben. E kút 120 mm belvilágú csövön 24 óránként 2000 hektoliter vizet szolgáltat”.

A képen középen a Makó első artézi kútja. Ma a helyén az I. világháborús emlékmű áll. Amikor kimerült, újat fúrtak helyette, új talapzattal és szoborral.

Fölötte állt az a kezében halat tartó női vasszobor, amelyet Aradon öntöttek. Miután a kút elapadt 1894-ben Károly öccse Soós Sámuel újabb kutakat fúrt, ezek közül az egyik a püspöki nyaraló előtt volt, és a felépítményre egy klasszicista stílusú, kannát tartó nőt ábrázoló vasszobor került. Hamarosan ez a kút is elapadt, a medencét lebontották 1994-ben a százéves évforduló alkalmából fényképfelvétel segítségével elkészítették a korsós nőalak szobormásolatát. (Ezt költöztették el az országzászló újjáépítése előtt a Csanád vezér térről.)

Nos az eredeti korsós nőalak szobor alatti oroszlánfejekkel készített kútját lelte meg egy makói polgárnál nemrégiben Kovács Sándor települési képviselő, aki elhatározta, hogy az annak idején is városi, azaz tulajdonban álló kutat visszakéri, miután azt Halmágyi Pál nyugalmazott múzeumigazgató is eredetinek találja. Az oroszlánfejes kút megmentője ma már nem él, a műalkotást annak a sógora őrzi. Így most rajta múlik, hogy mikor szolgáltatja vissza a városi tulajdonú kutat.

– A zöldséges elé szeretnénk visszaállítani a Korsós lány, s ha van olyan állapotban a régi talapzata, s meg tudjuk szerezni, akkor döntés kérése, hogy erre tesszük vissza, vagy arra, melyen eddig a Csanád vezér téren állt – mondta Kovács Sándor.

A Korsós lány egyébként éppen úgy vándorolt az évtizedek során, mint ahogy ezt az utóbbi években több köztéri alkotás is tette (pl. a Kapcsolatok című faszobor, a máltaisok haranglába vagy a Ságvári szobor), hiszem 1928-ban áthelyezték a mai Kalász csárda előtti térre (alábbi képünkön) – nagyjából oda, ahol a díszkivilágítással felszerelt szökőkút van.

Egyes források szerint az 1950-es mások szerint az 1960-as években lebontották, a városgazdálkodási vállalat raktárában pihent, majd a rendszerváltáskor Vida Sándor építésztechnikus, akkori önkormányzati képviselő kezdeményezésére állították fel újra, és készült hozzá új talapzat.

 

One Response

  1. Egész pontosan a vezetésem alatt álló Városvédö Egyesület vásárolta meg a kutat 1983-ban a tagok adakozásából és már akkor fel ismertük a víz jelentöségét,hogy emléket állírsunk neki.1984-ben mint az akkori Városgondnokság vezetöje állítattam fel és bonyolítottam a kivitelezést.Tehát 1984-ben

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.