Kék hírek Térség

Halleluja: Elsikkasztotta a gondozottak ebédpénzét

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, aki az egyik magyarországi egyház keretében végzett közérdekű tevékenységével összefüggésben mintegy 11 millió forintot tulajdonított el.

MH-kék hírek

A vádirat szerint a szegedi vádlott 2012. elejétől egészen 2015. végéig közérdekű önkéntes tevékenységet végzett egy magyarországi egyház kisebbségekkel foglalkozó missziója keretében. A vádlott a szegedi kirendeltségen dolgozott, ahol többek között az őt foglalkoztató szervezet feladata volt a rászoruló embereket támogató házi segítségnyújtás és szociális étkeztetés. A vádlott feladata volt szegedi telephelyvezetőként továbbá a számlák megnyitása, a működési költségekkel történő elszámolás, a gondozóként dolgozók munkájának és a gondozási tevékenységnek összehangolása, ellenőrzése. A vádlott mindezen túlmenően a gondozottaktól az étkeztetésre átvett térítési díjat naponta csekken adta fel az őt foglalkoztató szervezet felé, illetőleg naponta kellett befizetnie azt a szervezet bankszámlájára.

A vádirat szerint a vádlott 2015. júliusától azt kérte az étkezési térítési díjakat beszedő szociális gondozóktól, hogy az átvett összegeket személyesen neki adják át, amelyeket azonban nem fizetett be a szervezet bankszámlájára és azt más módon sem továbbította, így a 2015. szeptember 30. napjáig terjedő időszakban mintegy 11 millió 400 ezer forintot tulajdonított el.

Az ügyészség a vádlottat folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni – közölte az ügyészség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.