Kék hírek Térség

Kiszombor és Nagylak is új rendőrtiszteket kap

Pályakezdő rendőröket köszöntöttek Csongrád megyében. Idén 9 végzős hallgató kezdi meg a szolgálatot a rendőrkapitányságokon és a határrendészeti kirendeltségeken. Fotó: police.hu

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem eredményes befejezését követően első tiszti kinevezést nyert rendőröket dr. Rádi Norbert r. ezredes 2017. július 31-én fogadta. A bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes ünnepi állománygyűlésen köszöntötte az ifjú hadnagyokat. Elmondta: azzal a döntéssel, hogy a rendőri pályát választották, nemcsak szakmát, hanem hivatást is választottak. Hozzátette: a kihívásokkal dolgozó megyében szolgálatot ellátni nagy feladat, melyhez sok sikert kívánt.

A rendőr hadnagyok közül bűnügyi és határrendészeti területre négy-négy fiatal, míg közrendre egy fő kerül majd. A szolgálati hely szerint Szeged, Hódmezővásárhely és Szentes rendőrkapitányságán, valamint a Kiszombor, Nagylak és Szeged Határrendészeti Kirendeltségen kezdik meg a munkát – írja a police.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.