340 csirkét osztottak Apátfalván

Azokból a csirkékből kaptak a közfoglalkoztatottak, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők, illetve a szociálisan rászorultak, melyeket a helyi közmunkások neveltek. MH-Apátfalva A baromfiakat az apátfalvi Start munkaprogramban dolgozó közfoglalkoztatottak nevelték. Ők, mind a 160-an, a remek ebédnek való szárnyasok mellé – kápia paprikát is kaptak. Mint Szekeres Ferenc polgármester elmondta, Apátfalván kiválóan működik az értékteremtő […]

Körmére néznek a makói gumigyárnak

A szakszervezet feljelentése nyomán indult munkaügyi ellenőrzési eljárás, hogy tisztázódjék, hogy megszegte-e a gumigyár a kollektív szerződést, annak érdekében, hogy ne kelljen túlóra díjat fizetnie. Korom András -Makó A makói gumigyár ellen nemrégiben a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségébe tartozó makói szakszervezet tett feljelentést, azt állítva, hogy a cég az egyik […]

Bíró atya is zsákot húzott a lábára

Nyári tábort szervezett a Makói Görögkatolikus Parókia, ahol a gyerekek játékosan ismerhetik meg az egyházközséget és a templomot. Bíró István atya szerint sokkal nagyobb az igény, mint amire számítottak, így jövőre még több gyereket fogadnának. Nagy Szabolcs – Makó Sorversenyek, ügyességi játékok, kirándulás. Egy héten keresztül ezzel várta a gyerekeket a Görögkatolikus Parókia Tábora. Az […]

Apátfalván folytatódik a roncsderbi szezon

Az országos gyorsasági roncsderbi Széria, I. és II. géposztályában is szoros verseny alakult ki a pontversenyben a pilóták között. Az négyhetes szünet után vasárnap Apátfalván folytatódik a szezon. A helyi versenyzők már várják a futamot. Gajáta Fanni – Apátfalva Négy futamon vannak túl az országos gyorsasági roncsderbi versenyzői, és a négyhetes szünet után Apátfalván folytatódik […]

Szexuális kényszerítés miatt vették őrizetbe

A rendőrség őrizetbe vette azt a 66 éves férfit, aki kiskorú sérelmére követett el bűncselekményt. Fotó: police.hu A mindszenti férfival szemben 14. év alatti sértett sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. Őt a nyomozók tegnap előállították, majd őrizetbe vették. A rendőrség az illetékes ügyészségen előterjesztést tett a gyanúsított […]

Horváth János a SZIGNUM új igazgatója

Horváth Jánost, az intézmény eddigi igazgatóhelyettesét nevezte ki a fenntartó a makói Szent István Egyházi Általános Iskola élére. Helyére Majorosné Rácz Krisztina tanító, mesterpedagógus került. A régi-új vezetés augusztus elsején kezdi meg munkáját. A képen középen az új igazgató. Szabó Anita – Makó Áprilisban jelentette be Szűcs Péter, a SZIGNUM igazgatója, hogy tíz esztendő után […]

16 iraki próbálkozott Nagylaknál

A Csongrád megyei rendőrök csütörtök hajnalban 16 illegális migránst fogtak el Nagylak közelében. A csoport tagjait előállították. A kép illusztráció. A Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség járőrei ma hajnali háromnegyed 2-kor 16 határsértőt fogtak el a település közelében. A rendőrök a kirendeltségre előállították őket. A csoport tagjai magukat iraki állampolgárnak vallották, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően […]

Itt mérik ma a sebességet

Apátfalván és Makón is két helyszínen is működik (majd) ma a sebességmérő. Szép, de drága képeket lehet készíttetni vele. 10:00-12:00 óra között: M5 autópálya, Csengelei felüljáró-Országhatár között M43 autópálya, Szeged-Északi lehajtó-Országhatár között 5-ös főút, Szeged-Balástya között 451-es főút, Csongrád-Gátér között Székkutas, Vásárhelyi út Apátfalva, Aradi utca 45-ös főút, Szentes-Hódmezővásárhely között 5-ös főút, Kistelek-Balástya között 12:00-14:00 […]

Parázs küzdelemben verte meg a Makó a Vásárhelyt

Egy gólos győzelmet aratott tegnap a Makó FC csapata a Hódmezővásárhelyi FC-t. Parázs küzdelemben. A kép illusztráció. MH-Vásárhely Lipták Ákos, a második félidőben lőtt góljával nyert a Makó FC csapata szerdán délután a Hódmezővásárhelyi FC ellen vívott meccsen. A két csapat az NB III. felkészületi mérkőzésen a vásárhelyi stadionban folytatott remek küzdelmet, mely hangulatát jól […]