Hírek Makó

Feljelentést tettek a makói Csanádi Máté szülei

Hónapokig nem tudott megegyezni az iskolával a család a kisfiú balesete miatt, ezért feljelentést tettek a rendőrségen. A szülők nem adják fel, mindenképpen szeretnének felelőst találni.

Nagy Szabolcs – Makó

Még áprilisban érte baleset tornaórán a kilenc éves Csanádi Mátét. A Kálvin Téri Református Általános Iskolában használta az egyik izomerősítő gépet az udvaron. Amikor azonban a fém alkatrészek közé tette a lábát, azok összezáródtak. A kisfiú lába szilánkosra tört, meg is kellett operálni, még most is fémcsavarok tartják össze.

A szülők azóta keresik a felelőst, nem értik, hogyan történhetett ilyen baleset. Korábban azt is eldöntötték, hogy pert indítanak az iskola ellen, ám amíg Máté kezelése folyamatban van, addig a balesetből eredő plusz költségeiket nem tudják összesíteni. A Makói Rendőrkapitányságon azonban addig is megtették a feljelentést.

A szülők ügyvédje is csak annyit tudott meg az intézménytől, hogy az ügyben még folyik a belső vizsgálat. Az iskolát mi is megpróbáltuk elérni, ám nem jártunk sikerrel.

Máté viszont szerencsére szépen gyógyul, rendszeresen jár vízi tornára, és szülei is tornáztatják otthon, így már tud önállóan közlekedni, ha lassan is. Az azonban biztos, hogy az új tanévet már nem ebben az iskolában kezdi majd meg, a szülei ugyanis eldöntötték, hogy a harmadik osztályba másik helyre íratják be, ahol a rehabilitációja miatt az első félévben magántanuló is lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.