Makó színes

Százakat szórakozatott Dobrády Ákos a retro szombaton

Videó játékok, plakátkiállítás, veterán járművek és sztárfellépők a retro életérzés kedvelőinek. Az érdeklődők számát látva a makóiak is szívesen mennek vissza pár tíz évet az időben. Persze leginkább a zene és a filmek miatt, hiszen ezekben nagyon sok maradandót alkotott ez a korszak.

Nagy Szabolcs – Makó

Egész nap a ’80-as évek zenéivel szórakoztatta a közönséget a Hagymaház, és a makóiakat a fullasztó meleg sem tartotta vissza. A kulturális központban szerencsére kellemes hűvös volt, és odabent is számos lehetőség várt az érdeklődőkre. A gyerekek például a ma már szinte teljesen elfeledett videó játékokat próbálhatták ki, de az idősebbek számára ismerős több tízéves plakátokkal is lehetett találkozni.

A Hagymaház előtti téren, az elsők között ragadta meg a figyelmet a Maros-parti Veterán Autós Motoros Közhasznú Sportegyesület járművei amelyek iránt rengetegen érdeklődtek.

– Főleg az idősebbek emlékeznek rájuk, idejönnek hozzánk és elmesélik, hogy ilyennel kezdtem el motorozni, vagy ez volt az első autóm. Vannak használati tárgyak is, amit annak idején nyaraláskor használtunk például. Az idősebb korosztály szívesen nosztalgiázik, az emlékek ilyenkor visszaköszönnek mindenkinek – mondja Szilágyi László elnök.

A retro szombatra nem csak Makóról érkeztek járművek, az egyesület baráti köre is eljött többek között Szegedről, Aradról, Temesvárról. Egy makói gyűjtő igazi különlegességet is elhozott, egy olyan amerikai katonai jeep-et, amely a vázán talált felirat alapján akár a második világháborús partraszállásban is részt vehetett.

– Mikor megláttam az első amerikai háborús filmet, azóta tetszik nekem ez az autó, nagyon régi vágyam volt. Évtizedekig kerestem, először az alváz és pár fő darab lett meg 1995-ben, de mire el lehetett vinni vizsgáztatni 2012 lett belőle. Mindent én csináltam meg rajta, a festékréteg alatt pedig arra is találtam rajta bizonyítékot, hogy konkrétan ezt a járművet Angliában is bevetették – tudtuk meg Palotai Pétertől.

A járműveknél azonban sokkal régebbi dolgokkal is lehetett találkozni a Hagymaház előtti téren, a Makói Fotó Barátok Egyesülete ugyanis egy 160 éves fényképezőgépet hozott, amellyel bárki csináltathatott igazi retro képeket.

– Maga a technika 1854-es, azzal az eljárással, amit itt használunk, tizenöt-húsz perc alatt lehetett képet csinálni. Persze ebben benne van a lemez előkészítése, a modell beállítása, és a kép előhívása is. A fotók készítését a kezdetekkor csak kevesen, a nagyon gazdagok engedhették meg maguknak, de aztán szépen lassan elterjedt. Az itt látható eljárást már a szegény ember dagerrotípiájának is hívták, ez sokakhoz eljutott – mesélt a fotózás kezdeti időszakáról Kis Lajos, az egyesület alapító tagja.

Késő délutánra koncertekkel is készült a Hagymaház, a ’90-es évek egyik legismertebb magyar zenekarának, a TNT-nek egyik tagja is ellátogatott Makóra. Dobrády Ákos, mint mondja több mint húsz éve van a szakmában, így kicsit már ő is retro-nak számít, de amíg a közönség soraiban sokan ismerik a dalaikat, addig nem bánja.

– Éppen az elmúlt napokban kezdtük el összeszámolgatni, hogy annak idején 30-35 hozzánk hasonló zenekar volt, ehhez képest ma már sokkal kevesebb. A kétezres évek elején, a tehetségkutató versenyekkel a mi vonalunkon elkezdett egy űr keletkezni. A fiatalok elfelejtettek saját dalokat írni, hangszert fogni a kezükbe, azt gondolták, hogy ezek a műsorok az egyetlen kitörési lehetőség. Ez mára kicsit lecsengett, de az idő akkor is nekünk dolgozott, és most is, folyamatosan koncerteztünk. Nagyon nagy tehetségek tűntek fel, de nem tudják másfél-két órán át szórakoztatni a közönséget, ezért most is visszanyúlnak hozzánk a megrendelők – mondja az énekes.

Az idei retro szombat másik sztárfellépője Kefír volt, akit annak idején a V-Tech nevű együttesből ismerhetett meg a közönség. Utána sem maradnak zene nélkül a slágereket kedvelők, a buli ugyanis egészen késő estig tart majd a Retro utcabállal a Hagymaház előtti téren.

navigate_before
navigate_next

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.