Blog Szekeres Anna

Nyaralás gyerekmentes övezetben

Vállalom a véleményem, még ha nem is lesz népszerű. Van az a gyermekméret és családi felfogás, aminek nem való a külföldi társas utazás.

Rögtön az elején szeretném leszögezni: nem az utálat vezet és nem szeretnék senkit sem megbántani. Még kevésbé szítani a családosok és egyedülállók felfogása közötti esetleges feszültséget. Csupán a tapasztalataimat és az ennek kapcsán, a bennem felmerülő kérdéseket öntöm sorokba, amelyeket külföldi nyaralásom során fogalmaztam meg.

Alap, hogy minden szülő a legjobbat akarja a kicsiknek, nem vonható kétségbe. De, hogy ezt miként gondolja megvalósítani több órás repülőúton, ahol teljesen normális, hogy egy csecsemő nyűgösködik, de még egy nagyobb csemete is. (Egyszer fél órán keresztül rugdosta unalmában hátulról az ülésemet egy emberpalánta, és az anyuka fel sem nézett az újságjából közben. A légiutas-kísérő kérésén pedig, hogy csatolja be magát és fejezze be a lábmunkát, csak kedvesen mosolygott a família – én nem.) Szóval a sírás egy ilyen helyzetben érthető. Az már kevéssé, hogy ezt miért kell kéretlenül kétszáz embernek hallgatni. Továbbá kérdés, hogy két babakocsi, három bőrönd és egyebek koordinálásában mi a pihentető egy anyukának egy idegen helyen, ami tele van ismeretlen impulzusokkal és ahol mindenki a megszokott környezetén kívül helyezkedik.

Járni már tudó gyerekeknél és felnőtteknél mondjuk ez utóbbi a cél és ez a pihenés, feltöltődés lényege. Kívülről szemlélve, nekem az jött le, hogy az édesanyák ugyanazt teszik külföldön, mint amit mondjuk a nagymama kertjében is, csak ott plusz nehezítő körülmények nélkül és esetleg azonnali segítség mellett, amivel ők is kikapcsolhatnának. Az élmény ugyanaz, csak a helyszín más – megéri? És ha nem lenne még elég, apuka ugye alig várja, hogy csobbanhasson, igyon egy sört a bárpultnál – és ez is teljesen normális. Az már nem annyira, hogy látszólag több családos – tisztelet a kivételnek – úgy próbál viselkedni, mintha nem az lenne. Itt jön be a „Kérem, vigyék arrébb ezt a gyerekeket, mert zavar! Nem lehet, mert az Öné.” kabaré. Ebbe a kategóriába tartozó élményem, mikor a drága csimota két teljesen teleszedett tányért vágott a földhöz a társas utazók örömére, anyuka fejsimogatása mellett. (Az, hogy olykor a szülőt kellene nevelni, nem új pedagógiai élményem.) Lehet mondani, kapcsoljak ki, mit törődök vele, de én önző módon, pihenni mentem. És nem egy vállaltan gyerekbarát szállodába. (Mondjuk a kismedence és az animáció lehetősége gyanús kellett volna, hogy legyen.)

Persze, legyünk toleránsak egymással, ebben hiszek. De miért csak a „mentes” oldaltól várják el mindezt? Nem önzőség és nesze nektek hozzáállás is van egy picit ebben?

Tudom, vannak ellenvélemények, érvek és példák fordítva is. Nem tenném mérlegre, ki dolgozik többet és ki van jobban kimerülve. Mindenki maga tudja, mit vállalt, milyen terheket cipel és kire van tekintettel.

De kölcsönösen jár a pihenés. És a tisztelet is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.