Galéria színes Térség

Hagyományőrző a roma tábor Apátfalván

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az apátfalvi önkormányzat támogatásával 29 gyermeket táboroztat a cigány nemzetiségi önkormányzat. A 6 napos foglalkozássorozat a hagyományőrzés és a pihenés jegyében zajlik.

Gajáta Fanni – Apátfalva

Nem csak roma gyerekek vehetnek részt az apátfalvi cigány nemzetiség önkormányzat által szervezett táborozáson. Károlyi Sándor, a nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, általános és középiskolai korosztályból érkeztek a hatnapos táborra, többek között hátrányos helyzetű gyerekek is.

– Idén a hagyományőrzést tűztük ki célul, így a kicsik és nagyok megismerkedhetnek a helyi cigányság kultúrájával. Bemutatjuk a vályogvetés tudományát, de nem maradhat el a tánc, az ének és a zene sem – tudtuk meg az elnöktől.

Kedden kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyerekek. Vargáné Nagyfalusi Ilona vezetésével kukoricacsuhéból készültek fonások és babák is, majd Nagy Zoltán festőművésztől a festészet alapjaival ismerkedhettek meg a gyerekek. A héten nem maradhatnak el a vetélkedők és a szabad foglalkozások sem. Sokan pingpongütőt fogtak és sportoltak egyet, de a csocsónak is nagy sikere van a gyerekek körében. A héten a mórahalmi fürdőbe és a makói kalandparkba is ellátogatnak a táborozók.

navigate_before
navigate_next

A 9 éves Köteles Anett főként csocsózni szeret, de a pingpong sem áll messze tőle. Elárulta, ő már tavaly is részt vett a nemzetiségi önkormányzat táborán. – Tavaly is nagyon jól éreztem magam és szerintem idén is jó lesz. Ma már készítettem babát is. Ha pedig üres lesz a csocsóasztal, szeretnék majd egyet játszani is – mondta a kislány.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.