Hírek Makó

Eldőlt: nem Rója István igazgatja tovább a JAG-ot

Rója István pályázata érvénytelen, új pályázatot írnak ki 3 hónapon belül – döntött az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára. A JAG-ot az új pályázat lezárásáig az SZMSZ szerinti helyettese vezeti. Ő valószínűleg Martinuszné Korom Gabriella lesz.

Korom András – Makó

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatási államtitkára, azaz Palkovics László döntött a JAG igazgatói pályázatáról. Mint azt a szakminisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságától megtudtuk, a Makói József Attila Gimnázium magasabb vezetői megbízására irányuló pályázati eljárásra egy pályázat érkezett, a jelenlegi vezető pályázata. A megbízási jogkör gyakorlója vagyis az oktatásért felelős államtitkár – figyelembe véve a véleménynyilvánításra jogosultak véleményét, valamint a fenntartó véleményét – eredménytelennek nyilvánította az eljárást. A  döntés az intézmény jövőbeni működését szolgálja, a megújítás jegyében született.

Ebből következően a következő pályázat eredményes befejezéséig az intézményi SZMSZ szerinti helyettes látja el a vezetői feladatokat. A következő nyilvános pályázati felhívás közzétételére  három hónapon belül sor kerül – közölték.

 – Nem tudom most fejből, hogy az iskolai SZMSZ szerint ki ez a helyettesem, lehet, hogy ez így nincs is benne, ugyanis két igazgató-helyettesem is van, Martinuszné Korom Gabriella az oktatással kapcsolatos ügyeket viszi, míg Huszár Szabolcs minden egyéb másért felelős – mondta a jelenleg nyaraló Rója István. A JAG volt igazgatója azt mondta, hogy csak egy hivatkozás, hogy érvénytelen lenne a pályázata.

Mint arról korábban beszámoltunk a makói képviselő-testület nem támogatta Rója István igazgatói pályázatát, s ennek hatására május 3-án több mint 300-an szimpátiatüntettek a JAG igazgatója mellett.

2 Responses

  1. […] Gimnáziumot (JAG) Rója István igazgató, akiért korábban tüntettek is a város lakói – írja a MakóHíradó.hu, amely az Emmitől megtudta, a minisztérium érvénytelenítette az iskola vezetésére egyedül […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.