Makói vállalkozó újítja fel a II. világháborús emlékművet

A makói Tóth Árpád végzi a Csanád vezér téri II. világháborús emlékmű felújítását. Őszig végeznie kell vele. Már évek óta meglehetősen rossz állapotban van az 1993. november 11-én felavatott Csanád vezér téri II. világháborús emlékmű, mely felújítását még Buzás Péter utolsó polgármesteri ciklusában hiába kezdeményezte többször is az emlékművet egyébként szintén polgármesterként állító Sánta Sándor. […]

Gitárkoncert Kiszomboron

Szilvágyi Sándor Liszt-díjas művész gitárkoncertje látható ma délután fél 7-től a kiszombori rotundában. A program egyben a “Kiszombori Gitárkurzus 2017” programsorozat nyitókoncertje.

Gálaműsorral ünnepeltek az apátfalvi Guzsalyos találkozón

A 17. Guzsalyos Találkozónak a hét végén Apátfalva adott otthont. A háromnapos rendezvényre a vendéglátók mellett az apácaiak, a kisorosziak és a csanádapácaiak érkeztek. Szombat este gálaműsorral készültek a résztvevők. Gajáta Fanni – Apátfalva 17 évvel ezelőtt a három település – Apátfalva, Apáca és Kisorosz – alapította meg a Guzsalyos találkozót. Később Csanádapáca is csatlakozott […]

Az Aradi utcán hosszan mérik a sebességet

Ma is zavartalanul működnek a traffipaxok Makón, Kiszomboron és persze az egész megyében. Alább olvasható, hol tudjuk drága fotókon megörökíteni járművünket. 10:00-12:00 óra között: M5 autópálya, Csengelei felüljáró-Országhatár között M43 autópálya, Szeged-Északi lehajtó-Országhatár között Szeged, Bertalan-híd 451-es főút, Csongrád-Szentes között 47-es főút, Hódmezővásárhely-Székkutas között Makó, Aradi utca 451-es főút, Szentes-Csongrád között 5-ös főút, Kistelek-Balástya között […]

Nyár, iskola nélkül

Alig vártam, hogy vége legyen az iskolának. A kijelentés egy szülő szájából hangzott el. Ami csak azért lepett meg, mert pedagógusként inkább azt tapasztalom, hogy a legtöbb család számára inkább gondot jelent, hogyan oldja meg azt a jó két hónapot, amikor nincs iskola. Különösen probléma ez azoknak, ahol nem számíthatnak nagyszülői segítségre és korlátozottak az […]