Blog Szekeres Anna

Megszokások fogságában

Minden nap beveszem a rutin tablettát. Le kéne szoknom róla.

Érdeklődve olvasom mindig az újságok hasábjain, ki mit vinne magával egy lakatlan szigetre. Én is eljátszottam a gondolattal, nálam mik lennének azok a fontos dolgok, amelyek nélkül most úgy érzem, nehezen tudnék meglenni, szóval, én hogyan válaszolnék a kérdésre. Általában mindenki egy-egy tárgyat említ, könyvet, fotót a szeretteiről, a naplóját… Persze vannak vicces, sikamlós és nehezen komolyan vehető dolgok, tudományok és érzelmek is a pakkban, feltételezve, hogy sosem kerül sor élesben is kipróbálni, tényleg ezek-e a legfontosabbak az életben. Nálam az egyik szolgáltató világított rá, hogy komoly függő vagyok, azzal, hogy két teljes napon át internet-, telefon- és tévészolgáltatás nélkül hagyott. Tudom, hogy nevetséges, mert sokan örülnének, ha csak ennyi bajuk lenne, meg nagyanyáink is éltek áram nélkül, de én, aki a hírek és információk világában, -ból élek, komoly pácnak éreztem a helyzetet. Nyilván megoldottam és túléltem, és ez legyen a jövőben is a legnagyobb problémám, de rádöbbentem, mennyire a szokásaim rabja vagyok. Kezdve a még félálmos, okos telefonos hírolvasással reggel, folytatva a háttértévés reggelizést, a dolgozás előtti, közbeni és utáni információcserét, csak hogy egy párat említsek. Komoly elvonási tünetek mutatkoztak rajtam ezek hiányában, különböző érzelmi fázisokban: türelmes kivárás, ideges bosszankodás, szolgáltatónak keresetlen szavak magamban, minden fórumon bosszankodás és kétségbeesett megoldáskeresés a problémára. Hasonló tüneteket produkáltam, mint hosszan kávé nélkül vagy éhesen töltött időszakaiban. (Ilyenkor jobb tőlem távol maradni, meg én is kerülöm az ilyen helyzeteket, amennyire tudom.) Persze, izgalmas lenne most bevallani egyéb függőségeimet is (kezdve a hajpödörgetéstől, a ruhamorzsolgatáson át a körömrágásig, hogy mást ne említsek, de nyilván mindenkinek vannak olyan bevett, jól kipróbált szokásai, amit nem a külvilágnak tartogat). Természetesen felvállalhatóbbak is akadnak köztük, mint a titkos csoki majszolgatás, a tejkaramella imádat és a rokkázásnak nevezett lábrázogatás, vagy az állandó munkára való késztetésem, nem mintha bármelyiket le tudnám tagadni, úgy ránézésre sem. Az álláspontom viszont az, hogy ami mást nem bánt, engem viszont kikapcsol, megnyugtat, miért ne? (Gondolom, minden valamilyen függő így van ezzel.) Nem mentegetőzés és nem felmentés, ez van. És úgy képzelem, hogy az idő múlásával ezek a megszokások és ragaszkodások fokozódnak, a rugalmasság csökkenésével együtt.
Viszont a szigetes kérdés továbbra is nyitott marad, mert a magam személyét úgyis vinném oda is. Szóval, áram nélkül biztos bajban lennék. Egy ideig biztos.
Aztán gyorsan rájönnék, hogy tényleg mi a fontos az életben. A fentiek közül feltehetően egyik sem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.