Két osztály ballagott az Almásiból
Ötvenhét diák búcsúzott iskolájától. Az intézményvezető arra kérte a diákokat, új környezetükben is építkezzenek arra a hozzáadott értékre, amelyet szüleiktől, és tanáraiktól kaptak. Nagy Szabolcs – Makó          Elhagyták iskolájukat a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Almási Tagintézményének diákjai, hogy rövid pihenés után szeptemberben már új intézmény felei között folytassák tanulmányaikat. Az intézményvezető szerint az itt töltött nyolc év alatt számos jó tulajdonsággal gazdagodtak, amelyeket a szüleiktől és tanáraiktól…
Makói polgár kezdeményezte az Erdei Ferenc tér átnevezését
Weszely Tamás még februárban Szabó Sándor jegyzői iroda vezetőnek írt levelében azt kezdeményezte, hogy az Erdei Ferenc teret Návay Lajos térré nevezzék át. (Igaz abból már van egy.) A javaslat felülvizsgálatát a helyi Fidesz-KDNP frakció megkezdte. Nem kapkodták el, 4 hónapja gondolkodnak, mi is legyen. Korom András – Makó Weszely Tamás makói polgárként még február 22-én írt elektronikus levelet Szabó Sándornak, a makói önkormányzat jegyzői iroda vezetőjének, melyben felhívta a…
Sissi királyné áll a középpontban a Múzeumok Éjszakáján
Június 23-tól 26-ig nagyszabású programsorozattal indítja el a nyarat a József Attila Városi Múzeum: a Múzeumok Éjszakájához idén is csatlakozott a makói intézmény. E alkalomból hosszabb nyitva tartással és érdekes Sissi kiállítással is készül a makói múzeum. Gajáta Fanni – Makó Wittelsbach Erzsébet magyar királyné, avagy Sissi hercegnő áll a középpontban az idei Múzeumok Éjszakáján Makón. A hercegné 180 évvel ezelőtt született, illetve 150 évvel ezelőtt koronázták meg. Nemcsak emiatt választotta…
A Makói Óvoda pedagógusait is köszöntötték
Péntek délután a Makói Óvoda négy tagintézményében dolgozó óvópedagógusok munkáját ismerte el a város. Gajáta Fanni – Makó A Makói Óvodában Barta Anitát, Horváth-Varga Sándornét, Jázmin Csillát, Széll Henriettet és Gaudi Mártonnét köszöntötte az önkormányzat nevében Farkas Éva Erzsébet polgármester és Gilinger Katalin, a Makó Város Fejlődéséért Közalapítvány elnöke. Az óvoda továbbá Alexy Gyöngyvér pedagógiai asszisztenst, Bódi Sándorné óvodai dajkát, Farkasné Nándorfi Erika óvodai dajkát, Garan Jánosnét és Liptákné Horváth…
A DK üdvözli a Kálvin utcai rendelő újjáépítését
A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtése sikeres volt: Török Miklós önkormányzati képviselő elmondta, több mint ezren írták alá a kezdeményezést. A helyi szervezet úgy véli, ennek is köszönhető, hogy a Kálvin utcai rendelő újjáépül. Gajáta Fanni – Makó Török Miklós, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője egy sajtótájékoztató keretén belül elmondta, a helyi szervezet lebonyolításában aláírásgyűjtés folyt a makói egészségügyi ellátó intézmények kialakításával kapcsolatban. A képviselőtől megtudtuk, több mint ezren írták alá online…
7 millió forintból gyarapodhat a Hagymaház eszközállománya
Pályázatokról és támogatásokról döntött a makói képviselő-testület a péntek reggeli rendkívüli ülésükön. Gajáta Fanni – Makó Hét napirendi pontot tárgyalt meg a makói grémium a reggeli rendkívüli testületi ülésükön. Elsőként egy olyan pályázatról döntöttek, amelynek sikeressége esetén a Hagymaház eszközállományát tudják bővíteni. Közel 7 millió forintból modern fénytechnikát és színpadi függönyt vásárolnának. 4 millió 489 ezer forintot pályáztak meg és ehhez még 2 millió 211 ezer forint önerőt biztosít a városvezetés.…
A rendszámot, a forgalmit és az autót is körözték
A magyar rendőrök a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen lefoglaltak egy autót melynek, a rendszámát és a forgalmi engedélyét is körözték a német hatóságok. MH-CSMRFK A BMW típusú személyautó román állampolgárságú sofőrje, június 13-án, 8 órakor akarta elhagyni az országot Csanádpalotánál. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy az autón használt rendszámtábla nem a járműhöz tartozik és azt a forgalmi engedélyével együtt a német hatóságok körözik. A gépkocsi átvizsgálása során találtak egy másik…