Hírek Térség

Tanévzárás a Waltner otthonban

Táncos, zenés műsorral köszöntek el a tanulástól a szegedi Waltner Károly otthon ápoltjai. A szünidőben az itt élő gyerekeket is kirándulások és pihenés várja.

Nagy Szabolcs – Szeged

A szegedi Waltner Károly Otthon mintegy 150 közepesen, és súlyosan értelmi fogyatékos ápoltja közül a 28-an a tanulnak év közben a Szeged és Térsége Bárczi Gusztáv EGYMI Fejlesztést Nevelést-Oktatást Végző Iskola munkatársainak segítségével.

Mint minden gyereknek, a szünidő nekik is megkezdődik nyár elején, így hagyományosan tanévzáró ünnepséggel köszöntik a vakációt. A gyerekek zenés, táncos műsora elsősorban a mozgásos, játékos feladatokra épül, amelyeket a tanév során sajátítanak el.

– A mozgásos gyakorlatokat szeretik is a gyerekek, és ezzel együtt a szellemi képességek is fejlődnek, főleg a koraszülötteknél, vagy a csecsemőkorban elmaradottaknál. Megtanulnak egy mozgás sorozatot, azt visszapróbálják, tulajdonképpen játszva tanulnak. A nyáron is szervez az intézményünk az ápoltjainknak programokat, illetve vannak segítő szervezetek, önkéntesek is. Vannak egynapos, és több napos kirándulások is, ezeket nagyon várják a gyerekek, mert kimozdulhatnak. Mindegy, hogy egy tanyára, a Füvészkertbe, Ópusztaszerre, vagy csak egy városi sétára megyünk velük, mindet nagyon élvezik – mondja Szűcs Péter főorvos, a Waltner Károly Otthon igazgatója.

A gyerekek az évzáró ünnepségen  bizonyítványt, és egy kis édességet is kaptak az otthon munkatársaitól.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.