Hírek Térség

Tornatermet kap Maroslele és Földeák

A” típusú tornaterem építését támogatja Maroslelén és Földeákon a kormány, az erről szóló határozat a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben. Megkérdeztük a polgármestereket mi szólnak a jó hírhez. A képen a hasonló méretű palotai sportcsarnok.

Korom András – Maroslele/Földeák

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program II. ütemének keretében valósulhat meg a maroslelei és a földeáki tornaterem.

– Nagyon-nagyon rég, már a 2010-2014 közötti ciklusban szerettük volna ezt a tornatermet, most nagyon örülünk, hogy végre felépülhet – mondta Martonosi György, Maroslele polgármestere hozzátette: nincs a községben tornaterem, ezért a gyerekek a faluházat használják erre a célra. Az „A” típusú, azaz a csanádpalotaival megegyező méretű tornaterem nekünk elegendő, annak a helye az iskola felső tagozatos épülete mellett lesz, s két éven belül el is készülhet. – A 8 osztálynyi, 150 diákunk jó időben a nemrégiben avatott műfüves pályánkon is tornászhatnak.

Hajnal Gábor Földeák polgármestere elmondta, nagyon örülnek a döntésnek, de szeretnék elérni, hogy ne a legkisebb, azaz az „A” típusú, hanem a legnagyobb, azaz minimum a „B”, de ideális esetben a „C” típusú, azaz a legnagyobb alapterületű, sportcsarnok méretű tornaterem épülhessen meg. Ezt az indokolja, hogy 15 osztálynyi, azaz 267 gyerek jár a földeáki iskolába. – Nagyon örülünk a határozatnak, hiszen soha ilyen közel nem voltunk ahhoz, hogy tornatermünk legyen. Jeleztük Lázár Jánosnak, a térség országgyűlési képviselőjének is, hogy nagyobb tornateremre lenne szükségünk.

Földeák polgármestere hozzátette: a leendő tornaterem, az iskola mellett, a Gagarin utcai részen épülne meg, itt meg is van a helye. A gyerekek jelenleg egy 80 méteres tornaszobát használnak, de ez nem elegendő a mindennapos testnevelés miatt, főleg, ha rossz kinn az idő.

A szintén “A” típusú csanádpalotai sportcsarnok – melyet tavaly augusztusban avattak fel – 741 négyzetméter alapterületű, a pályája 30×18 négyzetméteres és 259 millió forintba került.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.