„Arattak” a kövegyi kultúrházban
Tizedik alkalommal rendeztek Kövegyen Aratóbálat. A telt házas szombat esti eseménynek a helyi művelődési ház adott otthont. A nyári mezőgazdasági munkák kezdetét táncos mulatsággal ünnepelték, és a színpadon arattak is. Szabó Anita – Kövegy A nyári betakarítás régen kézi erővel folyt, ami nehéz, fáradságos munkát jelentett. Ezért, amikor az aratási időszak véget ért, az emberek hálát adtak, szentmisével, vacsorával és tánccal ünnepeltek. Ma már ugyan gépek végzik a folyamatot, de…
Toronyba is másztak a makói kerékpározók
Bicajoztak és toronytúráztak ma a helytörténet iránt érdeklődők Makón. A huszonöt lelkes résztvevő a Szirbik Miklós Egyesület és a Szent István Király Plébánia közös szervezésében a város híres szülötteinek nyughelyeit és a belvárosi katolikus templom harangjait kereste fel. Szabó Anita – Makó Két kilométer biciklizés, némi gyaloglás és 400 db lépcsőzés – akár egy jó kis edzésadag is lehetne, amellyel ma Gilicze János főlevéltáros és Pálfai Zoltán plébános megmozgatta a…
Önfeledt szórakozás a Vertán-telepi napon
Gyerekvetélkedők, táncegyüttesek, tombola, ezzel várta az érdeklődőket a városrész egész napos programján. Több mint tíz éve tartják meg ezt a rendezvényt, amellyel a városrész névadójára is emlékeznek. Nagy Szabolcs – Makó 2003 óta minden évben van Vertán-telepi nap, amikor az itt élők közösen szórakozhatnak, kikapcsolódhatnak. A városrész önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, ilyenkor a névadó Vertán Endrére is emlékeznek, akinek segítségével közel 400 ház épült fel ezen a területen 1926 és 1928…
Lufifelhővel búcsúztak a Kálvin nyolcadikosai
Könnyek között, egymást átölelve köszöntek el társaiktól és az iskolától ma délelőtt a Kálvin Téri Református Általános Iskola diákjai. Ez volt az ötödik ballagás azóta, hogy a református egyház átvette az iskolát. Nagy Szabolcs – Makó Három osztály összesen 73 nyolcadikos diákja hagyta el ebben az évben a református iskolát, hogy szeptembertől új kihívások elé nézzen a középiskolákban. A gyerekek először az intézmény falai között vonultak végig, majd a református…
2445-en választhatnak polgármestert Csanádpalotán
Vasárnap időközi polgármester-választást tartanak vasárnap Csanádpalotán. 2445-en szavazhatnak reggel 6 és este 7 között összesen 3 szavazókörben. MH-Csanádpalota A 2800 lakosú határ menti település polgármesteri posztjáért hatan indulnak: Gajdics Róza, Mikulán László, Szügyi László, Nyergesné Kovács Erzsébet és Debreczeni István független, míg Kovács Zoltán Gábor a Magyar Munkáspárt jelöltjeként. A települése 2445 választásra jogosult polgára három szavazókörben adhatja le voksát.