Hírek Makó

Közlekedésbiztonsági fórumot rendeztek Makón

Mint ahogy már többször is írtuk, a városvezetés sikeresen pályázta meg a „Önkormányzatok a települések közlekedésbiztonságának növeléséért” kiírást. A díj mellett egy  közlekedésbiztonsági programot is megnyert a város, amelyet pénteken délelőtt rendeztek meg.

Gajáta Fanni – Makó

Czirbus Gábor alpolgármester múlt hónapban vehette át a Közlekedésbiztonsági Díjat Budapesten. Ezt az elismerést azért kapta a város, mert sikeresen pályázta meg az „Önkormányzatok a települések közlekedésbiztonságának növeléséért” kiírását. A díjjal járó nyeremény egy közlekedésbiztonsági program is volt, amelyet ma délelőtt rendezték a Koronában. A fórumon a rendőrség, a kormányhivatal, a közútkezelő és az önkormányzat szakemberei is részt vettek.

Pausz Ferenc, a GRSP Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, a fórum célja az, hogy a szakemberek segítségével még biztonságosabbá tegyék a város közlekedését rövid- és hosszútávon. Neparáczki László rendőr alezredes, a Makói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vezetőjétől megtudtuk, Makó különleges helyzetben volt, ugyanis a 43-as főút miatt sokkal nagyobb volt a forgalom Románia és Bulgária EU-s csatlakozása után.

– Azonban 2007-től 2014-ig meredeken csökkent a balesetek száma, szinte egy harmadáig. Ez köszönhető a biztonságtechnikai berendezéseknek, az egyre jobb gépjárműveknek, s a bevezetett jogi lépéseknek is – fogalmazott az alezredes. – Azonban, az autópálya megépítése után felszabadult a nagy leterheltségtől a főút, s néhány hónap alatt megnövekedett a helyi balesetek száma, amelyre felkészültünk.

 

A fórum mellett a Hagymaház mögött a gyerekeknek, fiataloknak közlekedésbiztonsági programot szerveztek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.