Belföld Hírek

Jövőre 35 ezer forint adókedvezményt kapnak a két gyereket nevelők

Lázár János a mai kormányinfón jelentette be, hogy 2018-ban 35 ezer forint adókedvezményt kapnak a két gyermeket nevelők. De felülvizsgálják a Családi Otthonteremtési Kedvezményt, azaz a csok-ot. MTI Fotó: Illyés Tibor.

MH – összeállítás

A Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: jó az esély arra, hogy az országgyűlés a jövő héten elfogadja Magyarország 2018-as költségvetését. Ebben három dolgot tűztek ki célként: a munka támogatását, a családok támogatását és a biztonság garantálását.

– A célunk, hogy teljes legyen a foglalkoztatás, vagy a piaci szférában, vagy az állami rendszerben mindenkinek munkát akarunk adni – fogalmazott Lázár János.

Elmondta, azt szeretnék ha Magyarország családbarát ország lenne, ezért csökkentik az adókat. A két gyereket nevelők már 2018-ban 35 ezer forint adókedvezményt kapnak, az eddigi tapasztalatok alapján felülvizsgálják még az idén a családi otthonteremtési programot. Ezzel kapcsolatban annyit mondott, azon gondolkodnak, hogy esetleg különbséget tegyenek-e a településtípusok között, hiszen nem biztos, hogy ugyanarra van szükség a fővárosban, mint a kis falvakban.

A jövő évre a GDP 2,4%-ának megfelelő deficitet tervez a kormány, a GDP növekedése pedig meghaladhatja a 4%-ot. Lázár János hangsúlyozta ez azt jelenti, hogya béremelések fedezete rendelkezésre áll. Szerint a munkaerőhiány mára oda vezetett, hogy az ország bizonyos területein több a rendelkezésre álló közmunka-keret, mint ahányan dolgozni akarnak, ugyanis a versenyszektor egyre több embert szív fel. Ismertette, hogy egyedi kormánydöntésekkel kap + 20 milliárd forintot Paks II. előkészítése, 16 milliárdból bővíthetik a Fővárosi Állatkertet és 5 milliárdot szánnak népművelésre.

Lázár János szerint a a júniusi EU-csúcs központi kérdése ismét a bevándorlás lesz. – Komoly diplomáciai offenzíva van annak érdekében, hogy Európa megnyissa a kapuit, a magyar kormány szerint azonban a bevándorlás nem megoldás – hangsúlyozta. Hozzátette: azzal a magyar kormány is egyetért, hogy van humanitárius kötelezettségünk, ezért segítünk a magunk erejével azokban az országokban, ahonnan a menekültek jönnek.

A miniszter szerint az uniós csúcs témája megint a menekültek szétosztása lesz, ezért a kormány jelentős vitára, komoly konfrontációra számít. Lázár János szerint a következő időszakban újabb vita bontakozik majd ki arról, mely kérdések tartoznak nemzeti hatáskörben, és milyen kérdésekben dönt Brüsszel. Szerinte Brüsszel újabb és újabb jogköröket szeretne elvonni a tagállamoktól, például azt se lehessen önállóan eldönteni, ki élhessen az országban.

Lázár János elmondta Magyarországon 549 ezer panellakás van, melyekben 1,15 millió ember lakik. Ezek elavultak, felújításra, modernizálásra szorulnak. A kormány célja, hogy javítsa az állampolgárok életminőségét, a panelekben lakók is megérdemlik, hogy a kormány segítsen rajtuk. Szerinte a panelek 80-90%-át eddig még nem sikerült felújítani, pedig erre szükség lenne. A kormány a következő hetekben egyeztetést kezdeményez azokkal az érdekképviseletekkel, akik a panellakásokban lakókat képviselik, szeretnék tisztázni, hogy ezek a szervezetek miben látják a magoldást. Hangsúlyozta: csak olyan lépés képzelhető el, amivel a lakástulajdonosok egyetértenek.

A tíz leggyakoribb közigazgatási ügyben az elektronikus ügyintézés lehetőségét szeretné megnyitni a kormány. Ezek közé tartozik a jogosítványcsere, a személyi igazolvány igénylése, a táppénz vagy az európai egészségügyi kártya igénylése. Ezekben az ügyekben oda szeretnének eljutni, hogy a folyamat teljes egészében elektronikus legyen akár már 2018-tól.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.