Külföld Makó színes

Bécsbe kirándultak a JAG győztes diákjai

Ahogy már korábban is írtuk, a József Attila Gimnázium általános és középiskolai korcsoportban részt vett az Ozirisz földjén című komplex művészettörténelmi versenyen. Mindkét kategóriában első helyezést értek el a gimisek. Jutalmuk egy bécsi kirándulás volt.

Gajáta Fanni – Makó

 17 makói diák utazhatott Bécsbe a József Attila Gimnáziumból, ugyanis az Ozirisz földjén című versenyen az első helyet szerezték meg két kategóriában is. A diákok várták az utazást, bár voltak olyanok is, akik már tavaly is részt vehettek ezen a kiránduláson – ugyanis akkor is első helyet szerezték meg a makóiak.

Gules Gabriella a középiskolai csapatban vett részt. Elmondta, elsőként a Kunsthistorisches Museumban jártak, ahol az egyiptomi kiállítást tekintették meg.

– Érdekes volt, ugyanis láttunk múmiát, különböző szobrokat és mumifikált állatokat is – árulta el Gabi. – A kanópusz edények is különlegesek voltak: voltak szépen kidolgozott és kezdetlegesek is. Nekem kifejezetten a Belvedere kastély tetszett, amelyek gyönyörű és hatalmas udvara volt.

Bécsben rengeteg képzőművészeti tárggyal találkozhattak a diákok. Ahogy tavaly, idén is jártak a Naturhistorisches Museumban a tanulók.

navigate_before
navigate_next

A diákoknak élménydús napjuk volt Bécsben, mindenkinek megvolt a kedvenc látnivalója.

A diákok, akik Bécsben voltak: Varga Eszter, Oláh Balázs, Fóris Dominika, Gules Gabriellla, Gera Orsolya, Kurusa Anna, Vajka Petra, Fürge Anita, Varga Kristóf, Králik Edina, Jó Melinda, Török Jázmin, Farkas Otília, Kopasz Melinda, Nagy Anna, Igaz Jázmin, Joszt Vivien.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.