Hírek Térség

Kivizsgálják a palotai fogorvos ügyét

Utolsó utcai fórumához ért Nyergesné Kovács Erzsébet polgármesterjelölt, aki az újabb névtelen szórólapra reagált, illetve a csanádpalotai fogorvosi ügyet is kivizsgáltatja.

Gajáta Fanni – Csanádpalota

Közel ötven érdeklődő előtt ismertette a programját Nyergesné Kovács Erzsébet. A független polgármesterjelölt kampányában olyan dolgokat ígért, amelyet másfél év alatt véghez is tud vinni: szolgáltatói önkormányzatot és frissülő város weboldalt szeretne, felújítaná a járda- és úthálózatot és több családi programot is ígért, illetve megadná Csanádpalotának a kistérségi szerepkört.

Nemrégiben derült ki, hogy a csanádpalotai fogorvos olyan kezeléseket számol el a társadalombiztosítónál, amelyek nem valósulnak meg. A polgármesterjelölt hangoztatta, erről mindenképpen tárgyalnia kell a képviselő-testületnek.

Programjában kiemelt helyet kapott a munkahelyteremtés is. Az érdeklődők előtt elmondta, egy tótkomlósi cipzárgyár szívesen indítana egy telephelyet 20-30 fő jelentkezése esetén. Ott betanított munkások dolgozhatnának, s a tanfolyam elvégzése után minimálbérért venné fel az embereket. Ez a munkahely akár szeptembertől elindulhatna.

Lakossági kérések között szerepelt a gyermek- és felnőtt orvosi ügyelet, fizikoterápia és a testületi ülések tévében való közvetítése.

A fórumon többen is szót kértek: egy idős asszony arról érdeklődött, hogy ha megszűnik a közfoglalkoztatottság, az önkormányzat miért nem csinál egy kft-t, amely segítene a munkakeresésben, munkaadásban. Nyergesné kiemelte, a közmunkaprogram nem szűnhet meg, de év végén vagy januárban új pályázatokat kell benyújtani. Az idős hölgy a nyugdíjak emeléséről is kérdezett, de ezt a kérdést Lázár Jánosnak, a térség országgyűlési képviselőjének is fel fogja tenni.

– Miért nem lehet felhangosítani azt a mikrofont, amikor szó volt a vasárnapi pörkölt osztásról? – kérdezte az asszony. A polgármesterjelölt válasza: ez a pünkösdölő programja volt, amelyet mindenhol hirdettek, hogy délben gulyás kaphatnak az ott lévők.

Az újabb névtelen szórólapra is reagálást kértek a lakók. A polgármesterjelölt elmondta, ezek a kijelentések megnevettetőek és hamis dolgokat állítanak.

Egy fiatal lakos arról kérdezett, hogy a kezdő vállalkozásokat támogatná-e az új városvezetés. Nyergesné elmondta, nemcsak a letelepedést támogatja, hanem azt is, ha fiatal vállalkozást indít.

– A testület dönthet arról, hogy az iparűzési adó alól mentesülhet-e valaki egy bizonyos ideig, vagy csökkentett összeget kell fizetnie – szólt a válaszban.

Június 8-án, csütörtökön egy olyan fórumot rendeznek, amelyen Lázár János, a térség országgyűlési képviselője, Miniszterelnökséget vezető miniszter is részt vesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.