Blog Szekeres Anna

Miattad örül a szívem

Mert egy ünnep sosem csak magáért és önmagától fontos.

Nagy ünneplő és ünnepeltető vagyok. Az a fajta, aki szereti megadni a módját a dolgoknak akkor is, ha saját alkalomról van szó, de akkor meg különösen, ha más a főszereplő. Képes vagyok hetekkel előtte agyalni azon, ki minek örülne, mi lenne a legtalálóbb ajándék számára. Külön szeretem, ha mozgatják az agyamat és töprengésre késztetnek az ajándék tárgyával kapcsolatban. Persze, könnyebb lenne megúszni a szitut egy közölt, konkrét ötlet célirányos megvalósításával (bevallom, gyengültem már el én is így, tanácstalanság és időhiány okán), de ha csak lehet, ezt a variációt kerülöm. Szóval, a beállítódásom adott, gyereknek is ilyen voltam, és ha betalált egy ajándék, esküszöm, tényleg jobban tudtam örülni, mint az ünnepelt. Nincs ez másképp most sem.

Az ajándékokat tekintve, viszont sokat változtam. Régen csak tárgyakban gondolkodtam, viszont az idő múlásával egyre jobban értékelem a szellemi és/vagy élményalapú meglepiket adni és kapni is. Lehet, ez már a korra utal, mert egy-két generációval feljebbről mindig azt hallgattam, már inkább olyasmire vágynak, amit nem lehet megvenni, szóval családi kör, boldogság, egészség, pihenés és a többi. (Tehát, menthetetlenül öregszem, mondjuk, az már akkor eleve gyanús volt, mikor az éjszakába indulás helyett először az alvást választottam és a zajos programok helyett a csendes nyugizást.)

A másik dolog, amit észrevettem, hogy felértékelődött a boldog pillanatok jelentősége az életemben. Nem azért, mert most kevesebb van, hanem mert jobban próbálom megélni azokat. Betegségek, veszteségek irányították a figyelmemet a szép és a jó törékenységére. Amivel régen nem foglalkoztam, sokszor eszembe jut mostanság, vajon tudunk-e legközelebb, jövőre is így egészségben, közösen együtt lenni, örülni? Nyilván ez mindig csak egy átsuhanó gondolat és nem éltetem, de mégis…

Aztán ott vannak a társítások. Mert sosem ünnepel önmagában az ember, még ha egyedül is van. Most, az országzászló avatáskor úgy éreztem, ott volt nagyapám, aki biztos nagyon örült volna a megvalósulásának, mert annyit mesélt róla. Meg a pünkösd, ami gyerekkor és boldogság, egy virágokkal teli, tiszta, szép villanás az életemben.

Egyre inkább azt érzem, az ünnepekre is meg kell érni. Sok mindent tudni kell át- és megélni, tapasztalni, hogy igazán tudjuk értékelni őket. Nem számolgatni, görcsösen ragaszkodni kell hozzájuk. Leginkább lényeges észrevenni és felismerni őket.

De el kell telnie egy kis időnek, hogy rájöjjünk, alkalom sem szükséges ahhoz, hogy bármelyik pillanatunk ünneppé váljon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.