Hírek Makó színes

Latinos volt a Hagymatikum szezonnyitója

Hivatalosan is megkezdődött a fürdőszezon a Hagymatikum Gyógyfürdőben. Idén latinos hangulatban telt ez a nap. A rendőrségi bemutató mellett tánc és zene is volt, a napot egy szenzációs habparti zárja.

Gajáta Fanni – Makó

Nemcsak az időjárás volt remek, hanem a hangulat is a Hagymatikum Gyógyfürdő szezonnyitóján. Mint ahogy már megszokhatták a fürdőző gyerekek, most is kézműveskedtek a szabadban – szélforgókat gyárthattak az ügyes kezűek.

A Makói Rendőrkapitányság és a Polgárőrség munkatársai közös bemutatóval érkeztek a fürdőbe: a „Nincs érték az autóban” elnevezésű bűnmegelőzési programot nemcsak magyarul, hanem románul is elmondták a vendégeknek. Egy lopást mutattak be a rendőrök és a polgárőrök.

Almádi Róbert, a Makói Polgárőr Egyesület alelnöke elmondta, a strandszezonban a turisták által kedvelt helyeken dolgoznak és figyelnek a rendre, fegyelemre. A Hagymatikumnál és a Maros-parton is fokozottan jelen vannak.

– Arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a turisták ne hagyjanak értékeket a kocsikban. A polgárőrök, ha bűncselekményre utaló jel vagy bármi történik, akkor a rendőrséget tudják értesíteni, akik hivatalból tudnak eljárni – fogalmazott Almádi Róbert.

Délután a Dolce Dance forrósította fel az amúgy is forró hangulatot. A táncosok alaplépéseket is tanított az érdeklődőknek. A bátrakat kávéjeggyel jutalmazták, s a kupont a kávébemutató alkalmával tudtak beváltani a fürdőzők. A nap sztárvendége Szabó Ádám volt.

Galériánk:

navigate_before
navigate_next

– Remek az időjárás, a hangulat is szuper! Bár a táncot kihagyom, a kávékat már nagyon várom, ugyanis szinte függője vagyok a koffeines italnak – tudtuk meg a 25 éves Kovács Emíliától, aki párjával érkezett Egerből. Mint elmondta, a hosszú hétvége alkalmából érkeztek Szegedre, de úgy gondoltak: minden napra jut egy fürdőzés. – Tegnap Szegeden voltunk, most pedig itt. Holnap pedig Mórahalomra utazunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.