Makó Térség

Szegváriné: nem volt beleszólásunk az ivóvízjavító programba!

Semmilyen tisztséget nem viselt az ivóvízminőség-javító programban és beleszólási lehetősége sem volt sem a tervezésbe, sem a kivitelezésbe – mondja Kiszombor polgármestere. A program 2014-es alapkőletételénél azért volt jelen, mert arra a Makó után második legnagyobb érintett település vezetőjeként hívták meg. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely.

Korom András – Makói kistérség

2014. szeptember 29-én a makói Návay tér víztorony előtti részén tette le a 3,8 milliárd forintos összköltségű makói ivóvízminőség-javító program alapkövét Miklóssy Ferenc, a Keviép Kft. ügyvezetője, Szegvári Ernőné, Kiszombor független polgármestere és Buzás Péter, Makó szocialista polgármestere. A 3,8 milliárd forintból 3,1 milliárd az uniós támogatás, 600 milliót a Belügyminisztérium biztosított. Makó és a környező 16 település 48 ezer háztartásának ígértek uniós minőségű ivóvizet.

Csakhogy a minőséggel kapcsolatban lakossági panaszáradat indult, sőt a tisztiorvosi szolgálat is jelezte, hogy az új rendszer olyan baktériummal fertőzött, amilyen korábban nem is volt jelen a csapvízben. Az önkormányzatok 2015-ben ennek ellenére átvették a beruházást abban a reményben, hogy a kivitelező, a debreceni Keviép Kft. és az A-Híd Építő Zrt. utólag orvosolja a hibát. Csakhogy eddig nem tette. Azaz a helyzet az, hogy hiába költöttek el 3,8 milliárd forintot, az ivóvíz rosszabb lett mint volt.

A helyzet tisztázására a Miniszterelnökség független igazságügyi műszaki szakértőt kért fel. Az megállapította, hogy a bakteriális fertőzés kialakulásához vállalkozói mulasztások, így a higiéniai szabályok megsértése, tisztítatlan, szennyezett anyagok felhasználása és a nem megfelelő kivitelezés vezetett. A fertőzés elterjedésében ráadásul fontos szerepe van a nem megfelelő tervezésnek is.

– Valószínűleg azért hívtak meg az ivóvízminőség-javító program alapkőletételére, mert Kiszombor Makó után a második legnagyobb, a programban résztvevő település – mondta hírportálunknak Szegvári Ernőné. A község polgármestere hozzátette, semmilyen tisztséget nem viselt a programban. – Már 2003-ban több elképzelés és terv is született az ivóvízjavítás érdekében, még olyan is, hogy Algyőről kap még Makó is megfelelő ivóvizet. Annak idején az érintett polgármesterek tiltakoztak is, mert azonnal arra gondoltak, hogy a költségek miatt emelkedni fog a víz ára, illetve az érintett településeknek önerőt is biztosítaniuk kell a munkálatokhoz, pénzük pedig nem volt rá. Végül a program azért indult be, mert az uniós előírásoknak kellett megfelelni. Szegvári Ernőné elmondta, a polgármestereknek nem volt beleszólásuk a tervezésbe és a kivitelezésbe.

A kiszombori polgármester kérdésünkre elmondta, hogy az ivóvízminőség-javító programmal kapcsolatban kedd délelőttre összehívott makói rendkívüli testületi ülésre ugyan nem hívták meg, de nem is tudna elmenni, mert akkor van testületi ülés Kiszomboron is.

+++

Az ivóvízminőség-javító program társulási alelnöke: Lőrincz Tibor, Nagyér polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a programmal kapcsolatos terveket minden esetben egyeztették a szakhatóságokkal.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.