Ismét elsők lettek Ramszesz makói követői

A József Attila Gimnázium ismét jelentkezett az Ozirisz földjén elnevezésű versenyre, amelyet a Szépművészeti Múzeum hirdetett meg. A makói általános iskolások az országos versenyen ismét az első helyet hozták el. Gajáta Fanni – Makó Mindhárom fordulóban maximálisan teljesítettek Ramszesz követői, avagy a József Attila Gimnázium tanulói. A komplex tudást igénylő Ozirisz földjén elnevezésű képzőművészeti és művészettörténeti versenynek […]

Szegváriné: nem volt beleszólásunk az ivóvízjavító programba!

Semmilyen tisztséget nem viselt az ivóvízminőség-javító programban és beleszólási lehetősége sem volt sem a tervezésbe, sem a kivitelezésbe – mondja Kiszombor polgármestere. A program 2014-es alapkőletételénél azért volt jelen, mert arra a Makó után második legnagyobb érintett település vezetőjeként hívták meg. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely. Korom András – Makói kistérség 2014. szeptember 29-én a […]

Rendkívüli ivóvizes ülés Makón

Kedden délelőtt 9-kor a Koronában kezdődik a makói képviselő-testület rendkívüli ülése, mely egyetlen napirendi pontja a Makó és Térsége ivóvízminőség-javító programról szóló tájékoztatás.

Hűsítő permetet is szórtak a Szikszai ovi gyermeknapján

Először tartottak bemutatót rendőrök és tűzoltók a református óvodában. A játékos, zenés foglalkozások mellett így a szabályok betartását is megtanulhatták a gyerekek. Délután közös gyerek-szülő programmal is készülnek. Nagy Szabolcs – Makó Egész nap önfeledten játszhatnak a gyerekek ma a Szikszai György Református Óvodában. Gyereknap alkalmából a megszokott zenés programok mellett most először a rendőrség […]

Gázt keres a makói önkormányzat

Nem. Ne gondolja, hogy a képviselők fúrótornyot építenek a városháza udvarán. Korom András – Makó Bár város alatt húzódó úgynevezett makói árokban hatalmas földgázkincs rejlik, ám azt az itt próbafúrásokat végző olajtársaságok sem tudták a jelenlegi árak mellett rentábilisan felszínre hozni. A makói önkormányzat sem épít fúrótornyot ennek érdekében, hanem az ügyrendi és pénzügyi bizottság […]

Kétgyermekes családok is részt vehetnek az Erzsébet programban

A nagyszülők és az unokák, az egyszülős családok, valamint a két gyermeket nevelő családok is jelentkezhetnek az Erzsébet-programra – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. Az államtitkár hozzátette: a nagyszülők és az unokák pályázat keretében tölthetnek együtt egy hetet az Erzsébet-program keretein belül. A másik lehetőség […]

Kihívás napi terepkerékpározás Makón

25 kilométeres terepkerékpározást rendez az Egészségfejlesztési Iroda szerdán. Délután fél 5-től a Hagymaház elől indulnak a biciklisek. Makó és Apátfalva közötti távolság leküzdése igazi terepen erdei utakon, ösvényeken, különböző nehézségű emelkedőkön, illetve lejtőkön. Legyn részese az izgalmas kalandtúrának. A résztvevők hozzájárulnak  Makó Kihívás Napja országos szabadidősport versenyen való sikeres szerepléséhez. ÚTVONAL (~ 25 km): Sportcsarnok – […]

Kútba esett a kábítószerüzlet – videóval

Átadás-átvételkor ütött rajta a rendőrség egy kábítószer-kereskedőn és ügyfelén. Mindkét férfi ellen eljárás indult. Az üzletet még május 24-én 22 óra 35 perckor akarták lebonyolítani egy belvárosban parkoló autóban, a szegedi rendőrök azonban intézkedés alá vonták a párost. A vevő ruházatából 10 műanyag simítózáras tasak került elő, fehér, massza-szerű kábítószergyanús anyaggal. Az autó átvizsgálásakor további kábítószergyanús […]

Közgyűlést tartottak a polgárőrök

Közgyűlést tartott a Makói Polgárőr Egyesület. A tavalyi és az idei év összegzése mellett több tag kitüntetést is kapott az önkormányzattól és a Makói Rendőrkapitányságtól. Gajáta Fanni – Makó Dobó István, a Makói Polgárőr Egyesület elnöke szerint sokat fejlődtek az elmúlt évek alatt: egyre több együttműködésnek és felkérésnek kell eleget tenniük – magán és városi […]