Hírek

Ivóvíz ügy: rendkívüli ülést hívott össze a polgármester

Farkas Éva Erzsébet rendkívüli testületi ülést hív össze kedd délelőttre, melyen arra keresnek majd választ, hogy miért nem fejeződött be az ivóvízminőség-javító program. A tét nem kicsi, hiszen ott lebeg Makó és a környező 16 település feje fölött, hogy vissza kell fizetnie a 3,1 milliárd forintos uniós támogatást. Archív képünkön a nagyéri tisztító.

Korom András – Makó

Elfogadta Czirbus Gábor, a Fidesz makói csoportja elnöke kezdeményezését és kedd délelőtt fél 1-rendkívüli testületi ülést hív össze Farkas Éva Erzsébet. Ezt maga a polgármester közölte a sajtóval ma délután.

A polgármester elmondta, amikor a jelenlegi városvezetés átvette a projektet, akkor a tervezés és a megvalósítás koncepciója már teljesen kész, s a kivitelezés is igen előrehaladott állapotban volt.

– Mindez teljes egészében Buzás Péter vezetése alatt történt, a tervezés és a kivitelezés koncepciójának változtatására már nem volt lehetőségünk – mondta. Makó polgármestere hozzátette: hibás tervezésen alapuló, elhibázott beruházást örököltek meg. – 2015 év végén megtörtént a műszaki átadás, nehogy vissza kelljen fizetni a 17 településnek a 3,1 milliárd forintot. Ami a 3,4 milliárd forintból gazdálkodó Makónak 1,5 milliárd visszafizetését jelentené. Ha fizetni kell, akkor az likviditási problémát jelentene a városnak – sorolta a lehetséges következményeket.

Farkas Éva Erzsébet elmondta: monitoring szerződést kötöttek, s így nyertek időt arra, hogy a kormánytól támogatást kérjenek annak érdekében, hogy az eredeti célnak megfelelően jó minőségű vizet kapjon a térség és lezárulhasson végre az ivóvízminőség-javító program.

– A korábban Buzás Péter által kiválasztott műszaki ellenőr is átvette a beruházást, pedig ő lehetett volna az, aki ezt megvétózza. A térség polgármesterei pedig a projektmenedzser és a műszaki ellenőr javaslatára vették át a projektet. Kivitelezővel kötött szerződés értelmében a társulás továbbra is követeli a projekt elvárásainak megfelelő teljesítését, azaz megfelelő minőségű ivóvíz biztosítását. A szakértői véleményből is egyértelmű, hogy a kivitelezők nem teljesítették a szerződésben szereplő elvárásokat, s a szerződést is felmondták. Ez utóbbit a társulás elutasította, s továbbra is követeli a jó minőségű vizet. A független szakértő a tervezés hibáját, s a kivitelezők hanyagságát, gondatlanságát állapította meg – mondta.

Farkas Éva Erzsébet hozzátette, a kormánytól kapott 710 millió forintot annak érdekében, hogy befejezhető legyen a projekt azaz tényleg jó legyen az ivóvíz. Jelenleg a projekt második szakaszának elkészítése zajlik.

Hallgassa meg mit mondott a polgármester:

Az ügyről korábban itt írtunk.

One Response

  1. Az előző vezetés, minden munkát átvett, ha jól sikerült, hanem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.