Makó Sport színes

Hajrá Makó, hajrá Makó 105 éves sportja!

Holnap lesz 105. éves Makó szervezett sportja, ezt ünnepelték ma délelőtt a sportbarátok a Hagymaházban.

Korom András – Makó

Délelőtt mini sportmúzeumi kiállítást nyitott meg, s idézte fel a makói sportéletet és a város leghíresebb sportolóit a Hagymaház aulájában Forgó Géza történész, muzeológus. A 2004-ben alapított sportmúzeum ereklyéiből ízelítőként összeállított tárlat (mely egy hétig látható majd) adta keresztmetszetét a makói sport egykori és mai széles spektrumának.

navigate_before
navigate_next

A megnyitót követően az emeleti konferenciateremben Czirbus Gábor alpolgármester, egykori makói focista mondott köszöntőt, melyet Hajrá Makó, hajrá Makó sportja! Buzdítással fejezett be, majd előbb Halász Tamás szerkesztő idézte fel a Makó Sportja Képekben című kötet, illetve az ehhez kapcsoló honlap életre hívásának körülményeit a „105 éves Makó sportja… című prezentációt láthatták az érdeklődők, hogy a délelőttöt a makói születésű Pigniczki Krisztina Európa bajnoki aranyérmes, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes válogatott kézilabda játékossal és Keczer Tamással, az egykori Országos Testnevelési és Sporthivatal nyugalmazott elnökhelyettesével folytatott beszélgetés zárta.

Hallgassa meg Pigniczki Krisztinát, aki elmondja, hány éves korában és miért választotta éppen a kézilabdát és mi a titka annak, hogy valaki élsportoló legyen:

Keczer Tamást arról is kérdeztük, miért lehet ilyen régi a makói sport. Elárulta hogyan befolyásolja a város sportját a dac és a közöny:

A sportnap zárásaként délután az Erdei János Városi sportcsarnokban kezdődik a 3. amatőr pingpongverseny, mely vendége lesz Klampár Tibor világbajnok asztaliteniszező.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.