Makó színes

A Tordai-hasadéknál is jártak a bartókos diákok

Sikeresen pályázott a Bartók iskola  7. z osztálya a Határtalanul program kiírásán. A diákok Erdélyben jártak, s még egy általános iskolába is ellátogattak.

Gajáta Fanni – Makó

Projektzáró napot tartottak a Bartókban a 7. z osztály tanulói. A diákok április második hetében jártak Erdélyben a Határtalanul programnak köszönhetően. Kovács Mária osztályfőnöktől megtudtuk, történelmi nevezetességeket és építészeti emlékeket is megtekintettek, illetve a Torockói Sebes Pál Általános Iskolában is jártak.

– Nagyon kevés diák van az iskolában, mindössze 66-an járnak oda, közülük körülbelül 33-an árvák. Vittünk nekik csokikat, könyveket és énekeltünk is nekik – emlékezett vissza Kovács Adél. A kislány először járt Erdélyben, s főleg a táj fogta meg. – Torockón volt a szállásunk, de jártunk Nagyenyeden, Kolozsváron, Gyulafehérváron, Érmindszenten és a Tordai-hasadéknál is.

– Már vártam ezt a kirándulást, a legjobban a Vajdahunyad vára és a Tordai-hasadék tetszett – vette át a szót Szigeti Márton. A diáknak azért is tetszettek ezek, mert a vár építészetileg és művészetileg is szép, a tordai sóbánya tája pedig lenyűgözte.

A projektzárót egy rövid diavetítés zárta. A kirándulásról élményeket és Erdélyről érdekességeket osztottak meg társaiknak. Emellett a kisebbeknek rajzolási feladattal, a nagyobbaknak rövid teszttel készültek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.