Vajon mit vall majd a makói MSZP-s politikus?
Megkezdődött a tárgyalása a vádirat szerint 41 millió forint vagyoni hátrányt okozó haveri bérletosztásnak. Szegedi főjegyző, alpolgármester, kabinetfőnök vádlottként, makói MSZP-s politikus tanúként járhat Gyulára. Nagy Szabolcs – Gyula Az ügyészség vádirata szerint jelentős vagyoni hátrányt sikerült összehozni néhány szegedi önkormányzati alkalmazottnak, és tisztviselőnek azzal, hogy 2008 és 2012 között ingyen osztogattak olyan parkoló bérleteket, amelyeknek piaci ára évente 186-246 ezer forint között volt. Minden évben vezetői értekezleteken döntötték el,…
Kitüntetéseső lesz a Városnapon
Zárt ülésen döntött a makói testület, hogy kik kapnak kitüntetéseket a Városnapon. Makó Városáért Emlékplakettet kap Galamb Erzsébet, aki Galamb József oldalági leszármazottja, Szűcs Péter, a SZIGNUM igazgatója és a Makói Úszóklub. Makó Város Emlékérmet vehet majd át nevelésügyéért Sisák Tibor szaktanár, Stenszky Csaba testnevelő tanár, Hajdu Márta művésztanár. Egészségügyéért dr. Jeszenszkyné dr. Makány Julianna háziorvos, dr. Kocsis Ernő szülész-nőgyógyász. Biztonságáért Balogh Róbert tűzoltó parancsnok. Közművelődéséért Börcsök Attila néprajzi gyűjteménykezelő.
Így bukott el Rója István igazgatói pályázata
A makói képviselő-testület 6:3 arányban nem támogatta, hogy a szakminisztérium újabb 5 esztendőre  ismét Rója Istvánt nevezze ki a József Attila Gimnázium élére. Pedig egyedül csak ő pályázott és maga mögött tudta a tantestület, az alkalmazotti testület, a szülői munkaközösség, a diákszervezet teljes támogatását. A szavazásnál Gáspár Sándor (MSZP) tartózkodott, Rója mellett állt Zeitler Ádám, Török Miklós és Marosvári Attila. Korom András – Makó Egyedül csak Rója István, jelenlegi intézményvezető adta…
Nem tudják „kilakoltatni” a Bajcsy játszótéren élő a hajléktalant
A gyermeknapon adják át a Petőfi parkban a mozgáskorlátozott játszóteret, 100 millióból modernizálják és bővítik a mára elavult városi térfigyelő rendszert és májusban indul a városi könyvtár építése és a járdaépítés is – derült ki a testületi ülés napirend előtti részében. Palicz András városi rendőrkapitányt hiába kérdezték, nem mondhatott semmit városház mellett történt halált okozó testi sértésről. Hadik György képviselő azonban elárult egy újabb részletet. Korom András – Makó A…
Ma Makón is működik a traffipax
Persze nem csak Makón, hanem az egész megyében mérik a sebességet a rendőrök. Nézze meg, mikor és hol! A járművezetők ma a következő helyszíneken számíthatnak sebességmérésre Csongrád megyében: 08.00-12.00 Csanytelek, Pusztaszeri út 12.00-16.00 Tömörkény, Kossuth utca 16.00-20.00 Csongrád, Kossuth tér 47-es főút Hódmezővásárhely-Algyő között 12.00-16.00 Hódmezővásárhely, Bajcsy utca 08:00-11:00 5-ös főút Kistelek-megyehatár között 12:00-14:00 Csengele, Deák Ferenc utca 15:00-16:00 Pusztaszer, Felszabadulás utca 16:30-18:00 Kistelek, Rákóczi utca 07:00-12:00 M5 autópálya jobb-…
A makói optikus elárulja milyen a jó napszemüveg
A testünk mellett a szemünk UV védelme is nagyon fontos, ezért ne csak dísznek vegyünk napszemüveget. Ellátogattunk egy makói optikába, hogy megtudjuk, milyet válasszunk a nyárra. Nagy Szabolcs – Makó Strandolás, túrázás, sportolás. Csak néhány olyan dolog, amikor nem árt, ha kéznél van egy jó napszemüveg. A divatos márkáknak, mint minden más esetben, itt is borsos az ára, utánanéztünk, tényleg csak ezek védenek-e megfelelően, vagy jó lesz a nyárra egy…
Nagyszabású majálist tartanak Apátfalván
Testületi ülés volt Apátfalván: a grémium a 2016-os év gyermekvédelmi munkáját értékelte, emellett a tavalyi év belső ellenőrzését is elfogadta, beszámolót hallgatott a 2016-os adóbevételek alakulásáról, megszavazta a lovaspálya haszonkölcsön szerződését és a határon átnyúló partneri együttműködést is. Gajáta Fanni – Apátfalva Ülésezett az apátfalvi grémium: a testület olyan többek között áttárgyalta a belső ellenőrzéseseket, a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról és az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről is.…
7 migránst tartóztattak fel tegnap a rendőrök
Magyarország területén tegnap a rendőrök 7 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. 1 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A kép illusztráció.