Makó színes

Csótány volt Kiss Ádám hagymaházi öltözőjében?

Tegnap vendégszerepelt a makói Hagymaházban Kiss Ádám, az ország egyik legismertebb humoristája. Megdöbbentő fotó készült és került fel róla a két legnagyobb közösségi oldalra. Állítólag egy csótány látható a feje fölött.

Korom András – Makó

Az Instagramra felkerült fotón Kiss Ádám feje fölött a falon egy bogár, állítólag egy csótány látható. A képet a Facebookon közzé tévő makói azzal a mondattal posztolta, miszerint „A Hagymaház vezetése “méltó” módon várja a vendégeit, csótánnyal a falon. Volt, aki ezt élő bejelentkezésben meg is mutatta ország-világ előtt, hogy büszkék lehessünk.”

Itt a kép:

Megkérdeztük Zsámboki Erikát, a Hagymaház ügyvezető igazgatóját, hogy neki panaszkodott-e a humorista vagy bárki csótányokról, tud-e az ügyről, illetve legutóbb mikor volt csótányirtás a Hagymaházban?

Zsámboki Erika azt kérte, hogy kérdéseinket írásban küldjük el Hajó Edinának, az önkormányzat sajtóreferensének. Megtettük, kíváncsian arra, hogy az önkormányzat meg tudta-e állapítani, hogy csótány, hőscincér, molylepke, pók(háló), begubózott lárva vagy mi a fene látható a képen.

Végül ezt a választ kaptuk: “Efféle problémával, vagyis csótánnyal a Hagymaházban nem találkoztunk. Eddig egyik fellépőnk vagy látogatónk sem említett ilyen jellegű problémát. Természetesen megvizsgáljuk, hogy van-e kártevő rovar a Hagymaház helyiségeiben, és amennyiben a probléma valóban fennáll, a szükséges intézkedéseket megtesszük.”

Mi lehet az a valami Kiss Ádám felett a képen?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.