Blog Szekeres Anna

Itt és most

Hosszú hétvége, nagy utazás, rengeteg élmény és a legfőbb tanulság: meg kell élni minden pillanatot akkor és úgy, ahogyan van.

Nemrégiben volt alkalmam egy kis kiruccanásra. Többször jártam már azon a vidéken és mindig lenyűgözött a táj gazdagsága, az emberek kedvessége és az az egyszerűség, ahogyan ott az élet folyik. Néhány napig kifejezetten üdítő volt a térerő hiánya és ebből kifolyólag az interaktivitás mentesség. Érdekes, hogy mihelyt kiiktattam magam a modern világból, egyből bekapcsolt bennem a természetes üzemmód: élveztem a napfényt, rácsodálkoztam a birkanyájra, beszélgettem a kiskocsmában és bóklásztam az erdőben. Közben eljátszottam a gondolattal, milyen klassz lenne kiszakadni a pörgésből és valami nyugodtabbra, egészségesebbre és élhetőbbre váltani.

Nem hiányoztak a közösségi oldalak, a hírek és a határidők. Tovább eszeltem, kellene egy kis ház, lovakkal, kutyával, előtte kis virágoskert, köröttem a legelők végtelene, körötte erdőkkel és a háttérben hegyekkel. A nap körbesütné a portát és csak olyan távolságban lennék a pataktól, hogy mindig hallanám a csobogását. A víz olyan hideg lenne, hogy csak nyáron tudnék mezítláb gázolni benne, és olyan tiszta, hogy az alján minden kavicsot látni lehet. Vasárnaponként szépen felöltözve, helyi viseletben mennék a templomba és azt érezném, úgy vagyok része a nagy egésznek, hogy nem hiányzik belőlem semmi. Maradéktalanul boldog lennék – képzeltem pár pillanatig.

Jó volt az álmodozásban elmerülni, de mint minden ikerléleknél, nálam is rögtön jöttek a hogyanok, a meddigek és miértek, eljutva addig, hogy csak átsuhanó gondolat maradjon az amúgy részletesen kidolgozott terv. Az álomsor halálát tovább erősítették a fejkendős néni szavai, miszerint nehéz itt az élet, és a legrosszabb a reménytelenség, hogy nincs lehetőség, csak az elmúlás. Csak a szülőföld szeretete van, az emlékek és közben a kitartás meg a mélységes hit. Mert itt minden nap ugyanolyan és múlt hónapban is csak egy keresztelő volt és tíz temetés. Nincs lehetőség, munka és így fiatalok sem. Elmenni mégsem akarnak és már nem is volna értelme.

De maga előtt még ott áll minden, meg jó helyre is született, mondta. És tényleg. Az álmodozás így rögtön meg is szégyenült, mert bár sokszor érzem fáradtnak és reménytelennek magam, de valójában rá kell jönnöm, tényleg nem hiányzik semmi az életemből. Amiről meg azt gondolom, hogy igen, arra lehet, nincs is szükségem. Jó lenne tényleg mindig a jelenben élnem, a fejemben is. És hálásnak lenni mindazért, amim most van. Persze, a szép, a jó és a tökéletes iránti vágyódásom, alkatomnál fogva örökre megmarad. De ezekből inkább felüdítő, inspiráló hajtóerőt kellene kovácsolnom ott, azokkal és úgy, ahogyan vagyok.

Be kell fejeznem azt a kimerítő rohanást, hogy majd holnap, jövőre és valamikor fog megvalósulni az, amit annyira szerettem volna. Nem bírja sem a szívem, sem a lábaim.

A boldogság nem messzi tájakon és más emberekben van.

Egyedül bennem. Jó lenne ebben minden kétséget kizáróan hinni és megnyugodni végre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.