Hírek Térség

Előbb lepontozták, később el is olvasták az apátfalviak pályázatát

Az Apátfalvi Cigány Kisebbségi Önkormányzat pályázatát az első körben alaposan lepontozták az EMMI-ben. A második körben azonban a 100 pontból 96-ot kaptak, így 2,57 millió forintos támogatásban részesülnek.

Korom András – Apátfalva

Alaposan felülvizsgálta korábbi döntését az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mely az első körben a kapható 100 pontból csak 31-et adott az Apátfalvi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat pályázatára. A második körben már 96 pontosra értékelték a pályázatot.

– Nagyon örülünk neki, hogy a minisztériumban végigolvasták a különféle mellékletekkel együtt beadott pályázatunkat, s az elérhető 100 pontból 96 pontot adtak rá – mondta portálunknak Károlyi Sándor, az Apátfalvi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Korábban ő volt az, aki kiakadt az elsőfokú határozat miatt, mondván a minisztériumban alaposan leértékelték a munkájukat.

– Most a maximális pontszámot kaptuk az érdekvédelmi és kulturális tevékenységeinkre, s csak a társadalmi kapcsolatokkal kapcsolatosnál vesztettünk négy pontot, ugyanis az egyházzal kapcsolatos együttműködésünknél került némi homok a fogaskerekek közé – mondta. Hozzátette, az azt jelenti, hogy az idén 2 millió 570 ezer 496 forintos támogatást kapnak, hogy ebből megvalósítsák idei terveiket.

– Mi nem magunkra költjük a támogatást, hanem közösségi célokra, hiszen a nyári gyermektábor és tanoda mellett a Marosmenti kulturális találkozót is szervezzük erre az esztendőre is – mondta az elnök azzal, hogy ha magukra költenék a támogatást, akkor nem egy sárhányó nélküli kerékpárral volna kénytelen közlekedni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.