Újabb lépés a magyarcsanádi híd újjáépítéshez
Egyezményt köt a magyar és a román kormány a magyarcsanádi Szent Gellért híd újjáépítése érdekében. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az illetékes szakminiszterek lesznek kötelesek az egyezmény szövegét azonnal a kormány elé terjeszteni, amint az megszületik. Korom András – Magyarcsanád A nagyszabású projektet az Európai Unió határon átnyúló együttműködési programjának támogatásával valósítanák meg, az erre vonatkozó egyezményről már tavaly januárban kezdődnek meg a tárgyalások a két testvéri kapcsolatot ápoló…
Húsvétkor Jézus sírját keresték a makóiak
Hajnali két órakor a Kálvária kápolnánál keresték Jézust a makói katolikusok. A kókonya a megszentelt étel neve volt. A görögkatolikusok pedig pászkát szenteltek (bizony). Persze voltak akik nem vitték el a templomba a megáldatni a sonkát, tojást, kalácsot, kolbászt, azt otthon végezték el – ilyen furcsaságok is tarkították ezt az ünnepet- írja Jeles napok, naptári ünnepek című tanulmányában Markos Györgyi. MH-Makó/Húsvét A nagyszombatról vasárnapra virradó éjszaka különleges népi ájtatossága volt…
7 kiló kábítószert rejtett a pótkerék
A pénzügyőrök több mint 7 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak egy személygépkocsiban Röszkén. A kábítószergyanús anyagot, valamint a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrség munkatársainak. A NAV munkatársai egy angol rendszámú BMW személyautót ellenőriztek Röszkén. A járművet vezető brit állampolgárságú férfi és utasa elmondták, hogy bejelentenivaló árut nem visznek magukkal.A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban a pótkeréken friss szerelés nyomait vették észre. A gyanús kereket leeresztették, a gumiköpenyt felvágták és 7 csomagban,…
Nyakához szorította a kaszapengét
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult eljárás egy 16 éves fiatal ellen, aki ismerőseit egy kaszával fenyegette meg. A szegedi férfi április 16-án 17 óra 15 perc körül a sértettek házához ment, ahol szóváltás alakult ki köztük és az utcán egy törött nyelű, 77 centiméter pengehosszúságú kasza pengéjét az egyik sértett nyakához tette, majd életveszélyesen megfenyegette. Ezt követően két másik személyt egy-egy alkalommal megütött. Végül a kaszát eldobva távozott a helyszínről.…
A traffipax húsvéthétfőn sem pihen
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a sebességellenőrzési helyekről tájékoztatja a közlekedőket. A járművezetők ma a következő helyszíneken számíthatnak sebességmérésre Csongrád megyében: 08.00-12.00 4519-es út Csongrád-Felgyő között 12.00-16.00 Csongrád, Kolozsvári utca 16.00-20.00 451-es főút Csongrád-Szentes között 08.00-12.00 47-es főút Hódmezővásárhely-Algyő között 12.00-16.00 Hódmezővásárhely, Kutasi út 08:00-12:00 5-ös főút Kistelek-megyehatár között 13:00-16:00 Csengele, Deák Ferenc utca 17:00-18:00 Pusztaszer, Felszabadulás utca 07:00-12:00 M5 autópálya jobb- és bal pályatest 140 km-173 km+850m (Kisteleki lehajtó-Országhatár között)…
Elő a nagykabátot: mínuszokra is készülni kell a héten
Tovább hűl a levegő: a leghidegebb órákban mínuszokra is készülni kell, s néhol még napközben is csak plusz 3 Celsius-fokig melegszik a levegő. Emellett sokszor borús, csapadékos lesz az idő, több helyen havazhat is – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Húsvéthétfőn a több-kevesebb napsütés mellett elszórtan, főleg a Dunántúlon és a főváros környékén várható záporeső, zivatar, illetve jégdara. Napközben időnként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb…
Tegnap alig akadt határsértő
Magyarország területén tegnap 0 óra és  24 óra között a rendőrök 6 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. A kép illusztráció A rendőrök és a katonák 1 embert megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. Magyarország területén 3 fő határsértőt fogtak el a rendőrök – közölte a rendőrség-