Makó színes

Érzékenyítő tréning az Erdélyi püspök utcai oviban

A Makói Óvodai Erdélyi püspök utcai óvodájába látogatottak ma a Nem Adom Fel alapítvány munkatársai. A délelőttön élethelyzetekkel, élettörténetekkel és feladatokkal is megismerkedhettek a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézményének pedagógusai.

Gajáta Fanni – Makó

Évente több rendezvénye is van a Nem Adom Fel alapítványnak, amelyeken azt közvetítitek az embereknek, a résztvevőknek, hogy sosem szabad feladni. Területenként mutatják be, hogyan is élnek a megváltozott munkaképességű kollégák.

Délelőtt a Makói Óvodai Erdélyi püspök utcai óvodájába érkeztek. A Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézményének pedagógusai érzékenyítő tréningen vettek részt.

– Szeretnénk, ha azok a szakemberek és azok az emberek, akik kicsit távolabbról látják a mi élethelyzetünket, meg tudjanak ismerni és ne egy könyvből olvassák el, hogy milyen lehet velünk dolgozni vagy kommunikálni – tudtuk meg Papp Szabolcstól, az alapítvány szóvivőjétől.

A szakszolgálat munkatársai megismerkedhettek a kerekes székkel való és látássérültek közlekedéssel és életével, egy labdajátékot is kipróbálhattak, illetve hajtogathattak is.

– Most, hogy túl vagyunk ezen a napon, még inkább erősödött bennem az az érzés, hogy jól döntöttünk, hogy a sok munka ellenére megszerveztük és létrehoztuk ezt a mai napot – nyilatkozta a délelőtt után Koczkás Anikó, a Csongrád Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Makói Tagintézménye vezetője. Hozzátette, már több makói intézménnyel beszélt, hogy Papp Szabolcsék alapítványát hívják el magukhoz egy délelőttre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.