Makó színes

Megkezdték a ruhagyűjtést a makói pótnagyik

Egészen nyár végéig, minden szombaton várják a felajánlásokat a rászoruló gyerekek számára. Idén is lesz tábor, amelyen száz gyerek vehet részt.

Nagy Szabolcs – Makó

Rászorult gyermekeknek szerveznek minden évben tábort a makói pótnagymamák, ennek tapasztalatai alapján kezdtek el a ruhagyűjtésbe. Az itt megforduló kicsik közül ugyanis legtöbbnek a szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy új ruhákat vásároljanak.

– Volt olyan, hogy négy-öt napig is ugyanabban a ruhában jöttek a gyerekek a táborba. Ezért kezdtük el a gyűjtést, először csak gyerekruhákkal, de most már a felnőttet is szívesen fogadjuk. Már annyira ismernek minket, hogy az utcán is megállítanak, hova hozhatják, szájról szájra terjed a kezdeményezés – mondja Bakacsi Pálné.

A felajánlások között többnyire nagyon jó állapotú ruhák vannak, ezeket több hónapon keresztül gyűjtik, így általában 4-5 mázsa adomány is beérkezik.

 

Mágori Lászlóné az unokák kinőtt ruháit hozta el.

– Most egy zsák ruhát hoztam, amit az egyik unokám nőtt ki. Szerintem nagyon hasznos ez a kezdeményezés, szívesen adom oda a rászoruló gyerekeknek, ami már nekünk nem kell – mondja Mágori Lászlóné.

Idén, egészen nyár végéig tart a gyűjtés, minden szombaton 9 és 12 óra között várják a nagymamák az adományokat a régi városháza épületében. A rászoruló gyerekek tábora pedig július közepétől kezdődik majd, és négy héten keresztül, egyhetes turnusokban szervezik meg, összesen száz gyereknek.

One Response

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.