Arról kérdeztük az itt élőket, válaszolnak-e majd a fürdőkonzultációs kérdőívre, de úgy tűnik nem nagyon lesz majd mit figyelembe venni. Pedig minden háztartásba eljuttatta az önkormányzat a Hagymatikum fejlesztésével kapcsolatos kérdőívet, és azt város honlapján is ki lehet tölteni.

Nagy Szabolcs – Makó

Fejes Andrásné, nyugdíjas: – Láttam már, megérkezett a kérdőív. Általában vissza szoktam küldeni ezeket, de most még egyelőre nem gondolkodtam azon, hogy mit fogok javasolni. Szerintem jó, hogy sok konzultáció van a makóiakat érintő ügyekben. A fürdőt egyébként szeretem, jó programokat szerveznek.

Halász János, szobafestő: – Egy nagy medencére biztosan szükség van szerintem a fürdőben, mert most úgy tudom 150 centiméter a legmélyebb. Abban nem igazán lehet úszni. Én nem nagyon használom ki, de anyukám sokat jár oda gyógykezelésre. Ő azt mondja, eléggé zsúfolt a fürdő, és könnyen el lehet tévedni benne. Az ilyen konzultációkra viszont én nem nagyon szoktam válaszolgatni, szerintem ez most is így lesz.

Boros Sándorné, rokkantnyugdíjas: – Hát őszintén szólva vannak sokkal fontosabb dolgok is, mint ez a konzultáció, mikor alig tudunk megélni. Nem tudom, hányan válaszolnak rá, szerintem a legkisebb gondjuk is nagyobb ennél az embereknek, de majd kiderül. Én nem nagyon engedhetem meg magamnak, hogy elmenjek, akkor minek szóljak bele? Ki szoktam dobni az ilyen kérdőíveket.

Szilágyi Imre, közfoglalkoztatott: – Tudok a konzultációról, kérdéses mennyire lesz értelme, hány makói válaszol rá. Én nem szoktam foglalkozni az ilyenekkel, a fürdőben is csak egyszer voltam. Nem tudom, hogy van-e ilyen, de lehet, hogy jobb lett volna, ha csak a fürdőnél kihelyeznek egy gyűjtőládát a véleményeknek. Biztos nem volt olcsó ez a konzultáció, és ha kevesen válaszolnak, az nem sokat ér.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest