Blog Szekeres Anna

Keringő tavasszal

Süt a nap, virágokat ültetek, érzem, hogy jó élni és valójában semmi gondom nincs.

Imádom, hogy nyílik az időjárás és egyre többször lehetek kint a szabadban. Bicajjal a munkába menni már kész terápia. A föld illata, a virágok színei és a boldogság ígérete talál rám lépten-nyomon.

Van egy útvonalam, amin haladva csak gyönyörűséget lehet látni, rügyező fákat, rendezett kerteket és mindenütt a nyíló tavaszt. Autók nemigen haladnak arrafelé, így madárhanggal teli az a negyed óra, amin jövök-megyek. Még azt sem bánom, ha ezért kicsit kacskaringózni kell és alapvetően kerülő a célomhoz képest. A napi csoda megér ennyit, sőt feltölt annyira, hogy egy ideig semmi nem tud a jókedvemnek ártani.

Ugyanezt érzem, ha hajnalban csörög a vekker és jelzi, hogy itt az ideje a futásnak. A kezdeti kedvetlenségemet eloszlatják a rigók, amint átsietnek előttem a köröket róva, a harkály, ami volt, hogy rám ijesztett, a közelemben kopogtatva. Aztán ilyen élmény, ha elcsíphetem a napfelkeltét és még érzem a bőrömön a borzongást, de ez már nem fázlaló, mint télen. Ha már nyugisan, köntösben lehet inni a kávét kint és csak figyelni, tervezgetni. Miként fogom a mályvabokrot ráncba szedni, és a sziklakertet feltuningolni, metszeni a rózsákat is nagyon kellene és pár új virág sem ártana az üresen maradt ágyásokba. Nézni, mennyit nőtt a kis tuja tavaly óta és vajon a kiültetett karácsonyi fenyőm az idén megmarad-e. Aztán tisztes távolból odapillantok a galambpárra is, innen szemlélve aranyosak együtt, csak ne piszkítottak volna a kertbe össze mindent. Meg jó volna, ha lenne több rigó is itt, de nézem, a harmincéves fenyők már nagyon felkoptak, itt nem szívesen marad meg egy madár sem. A fák már csak annyira takarnak, hogy még a konyhámra árnyékot vetnek.

Néha eljátszok a gondolattal, ki kéne lassan a fűtést kapcsolni, de aztán az előrejelzések rendre elbizonytalanítanak, pedig milyen jó lenne már. Mindenesetre a szellőztetéseket mindig egy-két perccel megtoldom mostanság. És a biciklim is volt már a szervizben, mert télen úgy pihent, ahogy ősszel a nagy esők kezdetén letettem. Már eszelek, milyen lehet a Maros-part és elképzelem a lazább öltözeteket is, de még csalós az idő, ravasz ez a tavasz – mondaná nagyapám. És most volna kedvem tárolót pakolni, és egy csomót selejtezni, kidobni mindent, ami felesleges.

Csapni kéne egy jó nagy rendet, függönyöket levenni és közben dúdolgatni. Azt érzem, hogy feledni kéne mindent, ami nyomasztó volt, egyhangú és szürke. Hagyni, hogy teljen meg minden színekkel, élettel, és nem bánnám azt sem, ha átfújna a szél vagy eláznék. Kéz a kézben sétálnék és belemosolyognék mindenki szemébe. És csak mennék, mindegy merre visznek a lábaim.

Köszöntelek tavasz, végre megérkeztél.

Már nagyon vártalak.

One Response

  1. Mindannyian örülünk annak, hogy a tavasz végre beköszöntött. De ilyen jól összefoglalni, leírni egyikőnk sem tudná. Köszönjük ezt az olvasmányos, szép cikket!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.