színes Térség

Ádók Péter a palotai Kelemen László Alapítvány új elnöke

Az idén negyedszázados csanádpalotai Kelemen László Alapítvány kuratóriumába 3 új tag is került a szombat esti tisztújításon.

Forró Flóra-Csanádpalota
Színházi előadással és fotókiállítással emlékeztek meg a Kelemen László Emlékéért Kulturális Alapítvány huszonöt éves munkásságáról tegnap este Csanádpalotán.

– 25 éves a Kelemen Alapítvány, ezért ma este visszatekintünk az alapítvány elmúlt 25 évére Hajas László, az est házigazdája segítségével. Az alapítvány éléről pedig visszavonulnak az idősebbek, átadva a fiataloknak a stafétabot.- mondta Ádók István, a Kelemen László Emlékéért Kulturális Alapítvány leköszönő kuratóriumi elnöke.

– Az elmúlt negyedszázad alatt mindig voltak kihívások. Amikor megalapítottuk ezt az alapítványt, akkor volt egy elgondolás arról, hogy mit szeretnénk. Jóleső érzéssel lehet látni, tapasztalni, hogy 25 év után az az elképzelés szinte mind megvalósult. Az egyik ilyen, hogy Kelemen szellemét ápoljuk, minden évben amatőr színjátszó találkozóval emlékezzünk meg az első magyar nyelvű színház alapítójáról – tette hozzá Ádók István. És azt is szerettük volna, hogy nemzetközivé szélesítsük ezeket az eseményeket. Ez sikerült is, ugyanis jönnek színjátszók Erdélyből és a Vajdaságból is. Eddig hét nemzetközi amatőr színjátszó találkozót tartottunk már, ami rangot ad ennek az eseménynek. A kápolna és a stációk, a Hősi panteon, a középkereszt, Kelemen László sírja felújítása mind értékteremtő beruházás volt. Elmondhatjuk, hogy amit terveztünk, azt végre is hajtottunk – mondta.

navigate_before
navigate_next

Az alapítvány további tervei közt szerepel, hogy a háttérből segítsék a fiatal kuratóriumi tagokat. Szeretnék elérni, hogy zarándokhellyé váljon és országosan ismert legyen Csanádpalota.

Az új kuratóriumi elnök Ádók Péter lett, aki bemutatta az új tagokat Erdélyi Sándornét, Bednárné Batta Hajnalkát és Szikszai Balázst, majd röviden ismertette az alapítvány terveit.

Az estre készült egy közel 90 fotóból álló kiállítás is, ami mutatja a kápolna és Kelemen László Emlékpark felújítását, illetve a nagyobb színházi előadásokat is.

Az est résztvevői megtekinthették a Színpad és Kínpad 1956-1958 című előadást, Nagyváradi Erzsébet és Rubold Ödön tolmácsolásában.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.