Blog Forgó Géza

Képes levelezőlapok az I. világháborúból

A makói múzeum honlapján 125 db, I. világháború korából származó képeslap tekinthető meg, amelyeken keresztül a bevonult katonák családtagjaikkal, szeretteikkel és ismerőseikkel tartották a kapcsolatot. A tábori posta (Feldpost) levelezőlapokat, nyitva feladott leveleket, pénzküldeményeket, újságokat és könnyen ellenőrizhető csomagokat továbbított portómentesen.

Kötelező volt feltüntetni a címzett nevét, rendfokozatát, csapattestét, tábori postaszámát és a feladó nevét, címét. Tilos volt ezrednél magasabb katonai egységet megnevezni, hadműveleti megjegyzéseket, tartózkodási helyet közölni, titkosírást alkalmazni.

A világháború katonái a kezdeti lelkesedés után megismerték a háború borzalmait. Éhség, hideg, betegségek és sebesülések tették a frontszolgálatot nehézzé. Az emberi lelkeket rombolta a halál mindennapisága és a sebesülések szörnyűsége. A hadi eseményekkel foglalkozó szakirodalomban a katonaság arcnélküli tömegként jelenik meg, pedig az emberek önálló egyéniségként vonultak be. Az általuk hazaküldött levelekben, levelezőlapokon személyes sorsok tárulnak fel. A háború a férfiakat keményebbé tette, ugyanakkor a halál közelsége miatt hazaküldött üzeneteikben egyre jobban megnyíltak. Ha levél érkezett a frontról, arról értesült a szűkebb közösség is. Fontos volt, mert hírt adhatott más hozzátatozójáról is.

A katonák leggyakrabban a tábori levelezőlapot használták. Olcsó, színnyomtatott, fényképet nem tartalmazó, maximum 10,5×15 cm-es téglalap alakú puhakarton papírlapra írhattak. A tábori levelezőlap állami kiadású, magyar nyelvű változata általában rózsaszínű, a német nyelvű fehér vagy csontszínű volt. Propagandacélokat szolgáltak a színes, hősiességet, helytállást dicsőítő lapok. A katonák néha hozzájutottak helyi kiadású, városképeket ábrázoló vagy éppen külföldi kiadású képeslapokhoz is. Gyakran előfordult, hogy helyi vagy az adott hadsereg tábori fényképésze által készített fénykép szolgált képeslapként.

A múzeum honlapján ezekből több is látható. A legérdekesebbek közé tartoznak azok, amelyeken IV. Károly uralkodó, tábori tiszti köpenyben – skarlátvörös szőrmegallérja volt – látható tábornokaival együtt. A fényképeket a császári és királyi (k. u. k) 5. hadsereg tábori fényképésze készítette. Két alkalommal Zita királyné is feltűnik. Az uralkodó mellett többek között megtalálhatjuk Boroevic Svetozart, az Isonzó-hadsereg róla elnevezett, Boroevic hadseregcsoport parancsnokát. Ráismerhetünk Arz Arthurra az osztrák-magyar vezérkar főnökére. A fényképek 1917-ben vagy inkább 1918 elején készülhettek Adelsberg-ben (ma Postojna Szlovéniában), amely település a Habsburg birodalomban Krajna része volt.

Érdekesség az a két autó, amelyek az uralkodót és tábornokait szállították. Beazonosításukban a Rába Járműipari Holding munkatársai, Szabó János és Szikszai Andrea voltak segítségünkre. A Rába Grand típusú személyautók Győrben készültek, a Prága gyár licence alapján. Az 1913-ban megvásárolt tervek lettek az alapjai a Rába V teherautóknak és a Grand személyautóknak, amelyek megbízhatóságukról voltak híresek. Négy hengeres, 35, majd 46 lóerős benzinmotorok hajtották.

A háború évei alatt katonai célokra alakították át, készült ütegparancsnoki és sebesültszállító karosszériával is. Az Udvarnagyi Hivatal az uralkodó részére, egy luxus kivitelű változatot is rendelt 1917-ben. Így az autó nem volt ismeretlen IV. Károly előtt. „Különös értéke a képeknek, hogy teljesen retusálatlannak látszanak, sajnos a ránk maradt képek java része vagy sokadik másolat, vagy erősen retusált és elvesznek a hiteles részletek” – írta Szabó János. A képeslapokat egy makói orvos leszármazottja ajándékozta a múzeumnak.

Az I. világháború átalakította a hátország életét is. A nők, anyák és feleségek, menyasszonyok egyedül maradtak. A katona aggódott a családjáért, az otthonlévő pedig a bevonultért. A modern háborúban az emberanyag vészesen fogyott. 1916-ban a behívási korhatárt 55 évre emelték, a magyar férfi átlagéletkor ugyanakkor 39 év volt. Családtagok és rokonok, apák és fiúk tömegesen tűntek el a háború poklában. Anyák, feleségek keresték őket, gyakran eredménytelenül, hiszen a tömegsírokba temetett, szétrobbant testeket senki sem tudta azonosítani. Az apák halála miatt családok hullottak szét, szinte mindenki gyászolt valakit. A makói múzeum gyűjteményében található képekről ránk tekintő férfiakról a legtöbb esetben csak ennyi emlék, egy névtelen fénykép maradt meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.